Németország: Visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam Mainzból - Stieber

2011.03.22. 16:27
Címkék
Amint arról beszámoltunk, Stieber Zoltán nyártól a Bundesligában szereplő Mainznál folytatja a pályafutását. A másodosztályú Aachen támadó középpályása csapata honlapjának nyilatkozott a váltásról.    

„Nagyon jó döntés volt az Aachenhez szerződni, az együttesnek, a szurkolóknak és az edzőnknek is sokat köszönhetek, hiszen itt kiteljesedhettem, de most kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot" – nyilatkozta klubja honlapjának Stieber, aki négyéves szerződést köt a Mainzcal.

A középpályás távozásáról a másodosztályban jelenleg 9. helyen álló egylet sportigazgatója, Erik Meijer és Peter Hyballa vezetőedző is elmondta a véleményét.

„Sosem könnyű, ha egy jó futballista elhagyja a csapatot. Azért született meg már most a megállapodás, hogy időben megtaláljuk a helyettesét. A klubnak az a filozófiája, hogy felépíti a játékosokat, majd ha megfelelő ajánlat érkezik, akkor nem gördítünk akadályt a távozásuk elé" – fogalmazott Stieber Mainzba szerződésével kapcsolatban Erik Meijer.

„Mint edző, a lehető legtöbbet próbáltam adni Zoltánnak, nagyon sokat fejlődött nálunk, sok sikert kívánunk neki. A mi feladatunk most már az, hogy a nyáron minél előbb megleljük, aki majd pótolni tudja" – tette hozzá Peter Hyballa.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
1 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
2 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2 órája