Hajnal Tamás: Jót tett nekem a kölcsönadás

2011.03.16. 16:18
null
Ahogy a portugálok, úgy a hollandok ellen is komoly ellenállásra számíthat Hajnal a válogatottban<br />(Fotó: Action Images)
Címkék
Hajnal Tamás a téli átigazolási időszakban váltott klubot a Bundesligán belül, és került a bajnokaspiráns, listavezető Dortmundtól a várakozásoktól elmaradóan szereplő Stuttgarthoz. A magyar labdarúgó-válogatottban ismét számításba vett, korábban sérüléssel is bajlódó középpályás Dortmundban szinte semmi játéklehetőséget nem kapott. Ellenben Stuttgartban azonnal a kulcsemberek közé verekedte magát, részben neki is köszönhető, hogy együttese az idény második felére összekapta magát, speciel utolsó három bajnokiján kilenc pontot gyűjtött.

„Úgy érzem, jót tett nekem a kölcsönadás, mert Dortmundban alig maradt esélyem, hogy pályára lépjek – mondta a helyzetet reálisan elemezve Hajnal Tamás. – Játszani akartam, versenyhelyzetben megméretni magam, és persze az is bennem volt, hogy ha csak a kispadon ülök, aligha leszek tagja a magyar válogatottnak. Legfőképp persze magam miatt akartam váltani, futballozni, újra átélni a mérkőzés előtti várakozás izgalmát, ezért harcoltam érte, hogy kölcsönadjanak.”

A stuttgartiak korábbi gyengébb szereplésével kapcsolatban a magyar légiós a Nemzeti Sportban elárulta: talán a közösség nem volt az igazi, de most úgy látja, a pályán kívül is egyre egységesebbek lettek, ami az eredményeken is meglátszik. Nem futballoznak ugyan sziporkázóan, de most már mindenki nagyon küzd azért, hogy elkerüljék a kiesést.

„Az ember sohasem tudhatja, mi vár rá, amikor addig ismeretlen közegbe, új társaságba kerül, de nincs okom panaszra – elevenítette fel Hajnal stuttgarti fogadtatásának részleteit. – Úgy érzem, az elmúlt másfél hónapban kiderült, hogy segíteni akarok, és talán tudok is. S nemcsak a pályán, hanem azon kívül is, a személyiségemmel, a viselkedésemmel szintén a csapat hasznára lehetek.”

Nem Hajnal a Stuttgart első magyar légiósa, a játékmester elmondta: jó emlékeket ápolnak a klubnál honfitársairól, Lisztes Krisztiánról, Szabics Imréről, de van, aki még Szalai Ádámra is emlékszik, aki játszott a VfB utánpótlásában.

Hajnal kapcsolata nem szakadt meg végleg dortmundi klubjával, előfordult, hogy a listavezető vezetőedzője, Jürgen Klopp írt egy sms-t, máskor a szakmai stáb tagjai üzentek, de a játékostársak is gratuláltak neki, ha éppen volt mihez. De akár a találkozó előtt is felhívták és biztatták, ami különösen jólesett neki.

„Nincs bennem emiatt féltékenység – utalt arra a magyar középpályás, hogy a bajnoki cím legnagyobb várományosát hagyta el. – Mindent megtettem, hogy bekerüljek a csapatba, de ez nem sikerült, még sincs okom hibáztatni magam. Most már a Stuttgart céljai lebegnek a szemem előtt, vasárnap Wolfsburgban játszunk, és mert hátul nagyon sűrű a mezőny, minden mérkőzés életbevágóan fontos. Ugyanakkor azt is elárulom, hogy bár valóban minden erőnkkel a következő bajnokira koncentrálunk, nekem egyre többször jut eszembe a Hollandia elleni két Európa-bajnoki selejtező.”

Az irányító a világ egyik legjobb csapatának tartja a válogatott soros ellenfelét, amelynek stílusa mindig közel állt hozzá.

„Technikás futball az övék, élvezik a játékot, utánpótlás-nevelő rendszerük láthatóan nagyszerű. Fantasztikusan jó ellenfélre számítunk, de magától értetődően az a célunk, hogy felborítsuk a papírformát. Ahhoz talán az sem elég, ha mindenki remek formában játszik, a sikerhez még szerencsére is szükségünk lesz. A csapat több tagja immár évek óta együtt játszik, és bár korábban is voltak jó eredményeink, azt kellene elérni, hogy tartósan jól szerepeljünk. Azt hiszem, annyi kiderült, hogy jó úton járunk, remélem, még előrébb tudunk lépni. Hollandia nyilvánvalóan nehéz ellenfél, de abban bizonyos vagyok, mi mindent megteszünk, hogy meglepjük őket, majd kiderül, ez mire lesz elég.”

Az, hogy folyamatos játéklehetőséget kap, Hajnalt feljogosítja arra, hogy merészebb céljai legyenek a válogatottban.

„Egervári Sándor sokszor elmondta nekem, hogy fontos eleme vagyok a csapatának a pályán és azon kívül egyaránt, és szeretném a szövetségi kapitány bizalmát meghálálni.”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
1 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
1 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
2 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2 órája