Belgium: Juhásznak pihenőre van szüksége a fárasztó hét után

2011.02.13. 15:26
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Juhász Rolandot végig a soraiban tudó Anderlecht hazai pályán csak nehezen gyűrte le a Cercle Bruges-t. A magyar válogatott védő a találkozó után elmondta, megszenvedtek az újabb három pontért, annak azonban örül, hogy ismét lehoztak gól nélkül egy bajnokit – ez már sorozatban a nyolcadik ilyen alkalom volt.

„Nehéz meccsen vagyunk túl, de mindenképpen be akartuk gyűjteni a három pontot hazai pályán. Az ellenfél rendkívüli módon megnehezítette a dolgunkat, ezzel a játékkal bárkire veszélyesek lehetnek az élmezőnyben. Örülök, hogy hátul megvolt az összhang, és megint nullára hoztunk le egy meccset. Ami engem illet, most egy kis pihenőre van szükségem, ugyanis fárasztó héten vagyok túl. A válogatott meccs miatt két hosszú utazást is magam mögött tudhatok, csütörtökön pedig ismét pályára lépünk" – mondta Juhász.

Legfrissebb hírek

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
1 perce

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
11 perce

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
49 perce

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
1 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
8 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
8 órája