NB II, Nyugat: budaörsi sikerével az MTK feljutott az élvonalba

Vágólapra másolva!
2012.05.09. 19:16
Címkék
Az MTK idegenben 3–0-ra győzött az utolsó helyen álló Budaörs ellen, ezzel megnyerte a labdarúgó NB II Nyugati csoportját, így a következő idényt – egy év másodosztályú szereplés után – már újra az élvonalban kezdheti.
Garami József (tanítványai kezében) visszajuttatta az MTK-t az NB I-be (Fotó: Mirkó István)
Garami József (tanítványai kezében) visszajuttatta az MTK-t az NB I-be (Fotó: Mirkó István)

Kanta József találatával a vendégek már a 7. percben megszerezték a vezetést, a középpályás pedig az első félidőben a kapufát is eltalálta (szabadrúgásból). A szünet előtt azonban nem tudta növelni előnyét a kék-fehér alakulat, amelyben ráadásul Ladányi Tibor és Könyves Norbert is megsérült.

A kényszerű cserék nem okoztak zavart a vendégek soraiban, Tischler Patrik kétgólosra növelte előnyüket a második felvonás közepén, a végeredményt pedig Balajti Ádám állította be a hajrában.

Huszadik győzelmét aratta az MTK, tizenharmadik idegenbeli fellépésén a tizenkettediket, így vendégként továbbra is veretlen. A sereghajtó Budaörs tizenhetedszer kapott ki, tizenharmadik hazai összecsapásán ötödször.

ÖRÖMÜNNEP MTK-S MÓDRA
LABDARÚGÓ NB II, NYUGATI CSOPORT
A 16. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
BUDAÖRSI SC–MTK BUDAPEST 0–3 (0–1)
Budaörs, 400 néző. V: Radványi Á. (Pápai Z., Galán R.)
BUDAÖRS: Mester – Szvoboda, Márton D., Csobánki, Pleván – Lattenstein (Szűcs P., a szünetben), Tóth Cs., Horváth L. (Mihályi T., 70.) – Kollega K. (Lászka, 75.), Tüske, Sánta A. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
MTK: Hegedűs L. – Hajdú S., Kálnoki Kis, Szekeres A., Ladányi (Kelemen D., 45.) – Vukmir, Gál A. – Könyves (Vass P., a szünetben), Kanta J., Pál A. (Balajti, 75.) – Tischler. Szakmai igazgató: Garami József
Gólszerző: Kanta J. (0–1) a 7., Tischler (0–2), a 63., Balajti (0–3) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás: – Gratulálok az MTK bajnoki címéhez...
Garami József: – Mindannyian boldogok vagyunk, hiszen bebiztosítottuk feljutásunkat az NB I-be.
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 26 20 4 2 58–16 +42 64
2. Kozármisleny SE 26 15 4 7 42–25 +17 49
3. Gyirmót FC 26 14 5 7 45–36 +9 47
4. FC Ajka 26 12 8 6 40–25 +15 44
5. Veszprém FC 26 12 7 7 41–32 +9 43
6. Duna FC Tatabánya 26 13 4 9 41–29 +12 41
7. Bajai LSE 26 10 7 9 41–40 +1 37
8. Videoton-Puskás Akadémia 26 9 9 8 33–30 +3 36
9. Ferencvárosi TC II 26 10 4 12 39–40 –1 34
10. Szigetszentmiklósi TK-Erima 26 8 9 9 43–34 +9 33
11. BKV Előre SC 26 8 6 12 29–41 –12 30
12. Paksi FC II 26 6 9 11 23–36 –13 27
13. Győri ETO FC II 26 6 7 13 31–43 –12 25
14. Soproni Vasutas SE 26 5 8 13 22–46 –24 23
15. Dunaújváros Pálhalma ASE 26 6 3 17 20–53 –33 21
16. Budaörsi SC 26 5 4 17 30–52 –22 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik