Haladás: 36 meccsen 17 gól – a Lazio volt csatárát tesztelik

Vágólapra másolva!
2017.06.21. 20:22
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján adta hírül, hogy a Lazio korábbi csatára, Claudio De Sousa próbajátékon vesz részt Szombathelyen. A 31 esztendős futballista az előző szezonban 36 meccsen 17 gólt szerzett az olasz harmadosztályból kieső Racing Roma színeiben.

Az olasz nemzetiségű Claudio De Sousa a Haladás ötödik próbajátékosa, szerda délután már a csapattal edzett. A 183 centiméter magas befejező csatár a legutóbbi idényben az olasz harmadosztályú Racing Romát erősítette, amely utolsó helyen végzett csoportjában, így kiesett a Serie D-be. A fővárosi csapat 38 gólt szerzett a bajnokságban, abból 17-et De Sousa jegyzett.

A Transfermarkt által 150 ezer euróra taksált futballista korábban másod- és harmadosztályú olasz csapatokban szerepelt, de pályafutása elején, a 2004–2005-ös szezonban a Lazio játékosa volt, melynek színeiben négy meccsen, 92 perc alatt egy gólt szerzett a Serie A-ban. Ekkor a német portál még 600 ezer euróra becsülte az értékét.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Pinte Patrik (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Simon Ádám (Videoton, legutóbb kölcsönben Gyirmót FC Győr, ?), Tóth Dávid (Soproni VSE)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Leandro Martínez (olasz-argentin, MTK), Medgyes Zoltán (Dorog), Nagy Patrik (Soproni VSE), Petró Balázs (Budaörs), Tóth Martin (Dorog), Török Milán (Szolnok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: George Howard (ausztrál, szabadon igazolható, legutóbb Melbourne City – Ausztrália, próbajáték), Németh Milán (Soproni VSE, próbajáték), Tóth Benjamin (SV Austria, Salzburg – Ausztria, próbajáték), Varga Attila (szlovákiai, Sampdoria – Olaszország, próbajáték), Claudio De Sousa (olasz, Racing Roma – Olaszország)
Távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható), Gajdos Zsolt (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Hidvégi Sándor (szabadon igazolható), Sjoerd Overgoor (holland, szabadon igazolható), Szasa Popin (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Angyal Zsolt
(zalaegerszegi kölcsön után Soproni VSE), Fehér Zoltán (Soproni VSE), Garda Géza (Soproni VSE), Gyürki Gergő (Soproni VSE), Soós Bence (Soproni VSE), Szellák Soma (Soproni VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Iszlai Bence (lejár a szerződése, DVSC, Újpest, Vasas)

Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC

Labdarúgó NB II
1 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
38 perce

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
14 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26
Ezek is érdekelhetik