A Feyenoord és a Celtic is kinézte Korcsmárt

Vágólapra másolva!
2009.11.29. 15:05
null
Korcsmár Zsolt (jobbra) akár már a télen nagy európai csapathoz kerülhet. (Fotó: M. Németh Péter)
Címkék
Mozgalmas napok elé néz Korcsmár Zsolt, az Újpest FC utánpótlás-válogatott játékosa, ugyanis meghívta tesztelésre a holland Feyenoord és skót Celtic is. Korcsmáron kívül a skót klubbal kialakított partnerkapcsolat révén Glasgowba utazik Magos Mátyás, Simon Krisztián és Kovács Dániel is – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Ahogyan azt korábban megjósoltuk, a magyar válogatottal az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző Korcsmár Zsolt már a télen nagy európai csapathoz kerülhet. A klub honlapjának beszámolója szerint Leo Beenhakker, a Feyenoord sportigazgatója Budapesten is szemügyre vette a kiszemelt játékost.

Korcsmár pedig a jövő héten hétfőtől csütörtökig a Feyenoord vendége lesz, egy négynapos tesztelés erejéig. Hollandiából azonban nem hazautazik, hanem Skóciába megy, a Celtichez, ahol hasonló okból és célból tölt el néhány napot.

Az utóbbi lehetőség a kevésbé meglepő, hiszen az Újpestnek a skót klubbal remek a partnerkapcsolata, ráadásul a lila-fehérek jelenlegi vezetőedzője, Willie McStay éppen a Celtictől érkezett Újpestre. Korcsmáron kívül további három fiatal játékos utazik Glasgowba tanulmányútra.

Akárcsak a tavaszi szezon előtt Popovics Bertold és Lázár Bence, most a hivatásos szerződéssel rendelkező Magos Mátyás, Simon Krisztián és Kovács Dániel tölt el néhány napot a Celticnél. A három játékos szerdán utazik Skóciába.

 

Legfrissebb hírek

NB II: Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
1 perce

Susan Francia részben magyarul köszöntötte fel Karikó Katalint anyák napján – kép

Egyéb egyéni
1 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Opus Tigáz Tatabánya

Labdarúgó NB II
5 perce

NB II: Vasas FC–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
7 perce

ILCA-vb: Érdi Mária és Vadnai Jonatán rajtra kész Csingtaóban

Egyéb egyéni
41 perce

Karnyújtásnyira a bajnoki címtől: őrült, hétgólos meccsen győzte le ismét a Barcelona a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
41 perce

Korhonen nyert, Német a legjobb magyar, őrült hajrát hozott a magyar Eb-futam

Rali
42 perce

Szoboszlai gólpassza után már két góllal vezet a Liverpool

Angol labdarúgás
55 perce
Ezek is érdekelhetik