NB II: Böőr Zoltán és Szentpéteri Viktor is a REAC-nál folytatja

2011.09.05. 16:27
Címkék
Két új játékossal erősítette meg keretét az NB II Keleti csoportjában szereplő REAC csapata: a válogatott Böőr Zoltán és a külföldről hazatérő Szentpéteri Viktor is Rákospalotán folytatja pályafutását – olvasható a sárga-kékek hivatalos honlapján.

„Két olyan meghatározó játékos szerződött a csapatunkhoz, akik nemcsak szakmailag, hanem emberi, sportemberi tulajdonságaikat tekintve is nagy segítségünkre lehetnek – mondta Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója. – Böőr Zoltán személyében igazi vezér érkezik a csapathoz, míg Szentpéteri Viktor már korábban is a REAC-szurkolók kedvence volt, nem véletlenül. Természetesen a két nagyszerű játékos szerződtetése nem sikerülhetett volna Forgács József elnök úr áldozatvállalása nélkül, aki ma már gyakorlatilag egyedül tartja el, tartja fent a REAC csapatát. Szerencsére nem adja fel, nem adjuk fel, egyértelmű célunk, hogy a jövőre 100 éves REAC méltóképpen tudja ünnepelni jubileumát.”

Legfrissebb hírek

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
14 perce

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
20 perce

Videó: 51 kiállítás egy futballmeccsen, új világcsúcs – tömegverekedés után

Minden más foci
30 perce

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
52 perce

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
1 órája

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
1 órája

„Az aranyért harcolhatunk” – Kós Hubert a magyar gyorsváltóról

Úszás
1 órája

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
2 órája