Bőcs: Tóth László szerint morálisan összeesett az együttese

Vágólapra másolva!
2009.03.23. 16:52
Címkék
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Bőcs KSC edzője, Tóth László szerint együttese morálisan összeesett a Ferencváros elleni 4–1-es vereséget követően, jelenleg azon fáradozik, hogy megtalálja a kialakult helyzetre a mielőbbi megoldást.
A Bőcs az őszt nagyszerű teljesítményének köszönhetően második helyen zárta, még a feljutásra legesélyesebb Ferencvárost is legyőzte, a tavasz azonban nem indult túl jól a Hernád-partiaknak: a Jászberényi SE-t ugyan még legyőzték hazai pályán a 16. fordulóban, utána azonban előbb a Ferencváros otthonában szenvedtek háromgólos vereséget, majd hazai pályán kaptak ki a Váctól.„Az elmúlt héten morálisan összeestünk, és ezt még nem tudtuk kikezelni. A diagnózis már megvan, a recept még nincs” – nyilatkozta Tóth László a Vác elleni hazai vereséget követően.A Bőcs a vereségével, valamint a DVSC-DEAC újabb győzelmével a debreceniek mögé, a harmadik helyre csúszott vissza az NB II Keleti csoportjában.

NB II KELETI CSOPORT

1. Ferencvárosi TC 17 13 3 1 55–12 +43 42
2. DVSC II-DEAC 18 12 2 4 41–22 +19 38
3. Bőcs KSC 18 11 3 4 42–19 +23 36
4. Makó FC 18 9 3 6 39–30 +9 30
5. BKV Előre SC 18 7 6 5 30–23 +7 27
6. Ceglédi VSE 18 7 4 7 23–28 –5 25
7. Kazincbarcika 18 6 7 5 26–31 –5 25
8. Szolnoki MÁV-Mondi 18 6 6 6 25–29 –4 24
9. Békéscsaba 17 7 2 8 29–39 –10 23
10. Vecsés FC 18 6 5 7 33–30 +3 23
11. Vác-Újbuda 18 6 4 8 39–37 +2 22
12. MTK Budapest II 18 6 4 8 23–29 –6 22
13. Baktalórántháza 18 6 4 8 23–36 –13 22
14. Jászberényi SE 18 4 5 9 22–30 –8 17
15. ESMTK 18 4 3 11 26–38 –12 15
16. Tököl 18 2 1 15 18–61 –43 7

NB II KELETI CSOPORT

1. Ferencvárosi TC 17 13 3 1 55–12 +43 42
2. DVSC II-DEAC 18 12 2 4 41–22 +19 38
3. Bőcs KSC 18 11 3 4 42–19 +23 36
4. Makó FC 18 9 3 6 39–30 +9 30
5. BKV Előre SC 18 7 6 5 30–23 +7 27
6. Ceglédi VSE 18 7 4 7 23–28 –5 25
7. Kazincbarcika 18 6 7 5 26–31 –5 25
8. Szolnoki MÁV-Mondi 18 6 6 6 25–29 –4 24
9. Békéscsaba 17 7 2 8 29–39 –10 23
10. Vecsés FC 18 6 5 7 33–30 +3 23
11. Vác-Újbuda 18 6 4 8 39–37 +2 22
12. MTK Budapest II 18 6 4 8 23–29 –6 22
13. Baktalórántháza 18 6 4 8 23–36 –13 22
14. Jászberényi SE 18 4 5 9 22–30 –8 17
15. ESMTK 18 4 3 11 26–38 –12 15
16. Tököl 18 2 1 15 18–61 –43 7
Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
24 perce

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
51 perce

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
8 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
8 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik