NB II, Nyugati csoport: nyert a Felcsút az ESMTK ellen

2008.05.03. 20:40
Címkék
Hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a Felcsút a másodosztály Nyugati csoportjában az ESMTK ellen.
A mérkőzés után az öltözőbe menet a hazai és az erzsébeti játékosok, valamint vezetők között kis híján verekedés tört ki, mivel a vendégek igencsak nehezményezték a 91. percben megadott büntetőt. Csak hosszú percek után, nehezen állították helyre a rendet a biztonsági őrök.

NB II, NYUGATI CSOPORT

26. FORDULÓ
FC FELCSÚT–ESMTK 2–1 (1–1)
Felcsút, 500 néző. Vezette: Berger (Forgács, Varga F.)
FC FELCSÚT: Kozma – Szalai T., Trampler, Tamási, Makrai – Gálos, Venczel (Székesi 63.), Móri, Imrik (Villányi 84.), Domján – Varga I. (Disztl D. 68.)
Vezetőedző: Szíjjártó István
ESMTK: Bonica – Czakó, Németh J., Geraldo, Takács A. (Vágó 59.) – Tvaruska, Füzi K. (Szöllősi 84.), Farkas A., Kővári – Szabó G., Újhegyi
Vezetőedző: Menczeles Iván
Gólszerző: Geraldo (1–0, öngól) a 2., Füzi K. (11-esből, 1–1) a 15., Domján (11-esből, 2–1) a 91. percben
Kiállítva: Szalai T. (52. p.), Szabó G. (74. p.)
MESTERMÉRLEG
Szíjjártó István: Mindkét csapat tisztességesen küzdött, mindkét csapat előtt adódtak gólhelyzetek, a többivel nem foglalkozom.
Menczeles Iván: Jó mérkőzést játszottunk, győzelmet érdemeltünk volna, szégyellheti magát a játékvezető, aki a 91. percben egy jogtalan büntetővel sújtott egy kis csapatot.

Legfrissebb hírek

Tizenhárom meccses eltiltást kapott a Zaragoza felbőszülő kapusa

Spanyol labdarúgás
14 perce

Megjelent a Szoboszlai Dominik fényképével ellátott energiaital a boltokban

Minden más foci
24 perce

Női kosár NB I: szoros meccs után pécsi előny a fináléban

Kosárlabda
32 perce

Férfi kézilabda BL-negyeddöntő: Szeged–Magdeburg

Kézilabda
1 órája

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: már most korszakos párharc – a Bayern vagy a PSG lesz ott a budapesti BL-döntőben?

Bajnokok Ligája
1 órája

Fazakas Bíborka intelme: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Csupasport
1 órája

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik