FFT: A győri futballt is magával rántó nagy Quaestor-botrány

FFT, V. SZ.FFT, V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.02.08. 16:13
Sorozatunkban hónapról hónapra leporolunk egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal felidézzük Tarsoly Csaba 2015-ös bukását, amely a győri futballt is magával rántotta.




Az új évezred első másfél évtizedében a győri futballrajongók úgy érezhették: jó kezekben, biztonságban van a klubjuk, az ETO, amely előtt nagy távlatok nyílhatnak. Hiszen 2001-ben a Napi Gazdaság akkori kimutatása szerint az ország 91. leggazdagabb emberének számító Tarsoly Csaba, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója vásárolta meg a csőd szélén tántorgó klubot, ráadásul az új tulajdonos a régi, elavult ETO-pálya helyén felépítette az akkor Közép-Európában is egyedülálló, multifunkcionális ETO Park stadiont és szabadidőközpontot, az első Orbán-kormány stadionépítései után, amelyeket leállított a Gyurcsány-kormány, de még az újabb nagy állami építési hullám előtt, így évekig az volt az ország legmodernebb futball-létesítménye.

Azonban kiderült, hogy a Quaestor Csoport javarészt hitelből fedezte tevékenységének finanszírozását, ami végül a teljes összeomláshoz vezetett, a nagy múltú győri klubnak pedig búcsúznia kellett a magyar első (és második) osztálytól.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik