NB I: Arrogánsan játszottunk, nem vettük elég komolyan – Peter Stöger

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.07.31. 22:12
null
Stögert nem a vereség zavarta, hanem a csapata szenvedély nélküli játéka (Fotó: Árvai Károly)
Vereséggel kezdte a Ferencváros a labdarúgó NB I 2021–2022-es idényét, hazai pályán a Kisvárdától kapott ki 2–1-re. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője ebben látta a vereség okait.

„Csalódott vagyok, de nem elsősorban az eredmény miatt. A fociban benne van a vereség. Az nem tetszett, amilyen stílusban játszottunk, szenvedély nélkül, nem ezt a játékot várom el a csapattól. Mondhatjuk, hogy a gólokat egyéni hibák után kaptuk, de nem ez volt a legfőbb baj. Az első perctől kezdve gond volt a hozzáállással, nem játszottunk jól, nem vettük elég komolyan. Hibák belecsúszhatnak a játékba, de ma nem törekedtünk arra, hogy ezeket kijavítsuk. Kicsit arrogánsan játszottunk.”

Az NSO Tv érdeklődésére elmondta, hogy az elmúlt hetekben lejátszott mérkőzéseken bár megmutatták a kvalitásaikat is, sok esetben a szerencse is az ő pártjukat fogta. Mindenképpen át kell beszélniük a Kisvárda ellen történeteket, a játékosoknak át kell érezniük, hogy az NB I legerősebb csapatát képviselik. Arra is kitért, hogy a Slavia Praha elleni BL-selejtezőre minden téren javulniuk kell, fel kell nőniük a feladathoz. A Kisvárda ellen mutatott támadójáték biztosan nem lesz eredményes a kiváló cseh csapat ellen.

Joao Janeiro, a Kisvárda vezetőedzője a következőket mondta.

„Hatalmas győzelmet arattunk, sikerült megvalósítani azt a stratégiát, amit kitaláltunk. Külön öröm, hogy történetünk során először, klubunk századik NB I-es mérkőzésén győztük le a Ferencvárost.”

A Nemzeti Sport újságírójának érdeklődésére elárulta, valóban tervben volt a második gól előtt a találatot szerző Navrátil lecserélése, amit maga a játékos kért.

„Vicces, de külön kértem tőle, hogy maradjon még a pályán. Egészen jól sült el” – tette hozzá.

LABDARÚGÓ NB I, 2021–2022
1. FORDULÓ
Ferencváros–Kisvárda 1–2
(0–0)
Budapest,
Groupama Aréna,6139néző.Vezette:Káprály
Gólszerző:R. Mmaee (79. – 11-esből), ill. Leoni (46.), Navrátil (64.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
22 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 09:07

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:31

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:29

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 13:43

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 11:27

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 07:56

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33
Ezek is érdekelhetik