FTC: az új támadó nehéz döntést hozott, jelentős pénzt fizettek érte

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2019.08.01. 12:01
null
Boli nehéz szívvel hagyja el norvég csapatát (Fotó: stabak.no)
A Ferencvároshoz hasonlóan a norvég Stabaek is bejelentette Franck Boli átigazolását. A 25 éves elefántcsontparti támadó elmondása szerint nehéz döntést hozott, de a nemzetközi kupaszereplés lehetősége is motiválta. A klubnál hozzátették, jelentős összegért adták el a játékost a magyar csapatnak.

 

Nehéz döntést hoztam meg, de nekem és a Stabaeknek is így a legjobb. Ez jó lehetőség, az új csapattal az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában játszhatok. Az új klubomnak gazdag történelme van, sok trófeával. A feltételek kiválóak, minden profi módon működik” – idézi a Stabaek hivatalos honlapja Bolit, aki miután Budapesten átesett az orvosi vizsgálaton, aláírt az FTC-hez.

A norvég csapat sportigazgatója, Inge André Olsen is megszólalt az átigazolás kapcsán.

Természetesen szerettük volna, ha Franck hosszú ideig velünk marad, ám több szempontot figyelembe kellett vennünk. Anyagilag igen jelentős ajánlat volt az asztalunkon. Franck mindig is elkötelezett volt a klub iránt. Végül úgy döntöttünk, mindenki jól jár ezzel az üzlettel” – mondta Olsen.

Örülhetünk annak, hogy Franck a télen új szerződést írt alá. Enélkül most aligha beszélhetnénk hasonló üzletről” – tette hozzá a sportigazgató.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Franck Boli
(elefántcsontparti, Stabaek – Norvégia), Eldar Civic (bosnyák, Sparta Praha – Csehország), Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Danilo Ihnatenko
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Pócsik Botond, Szabó Richárd
Kiszemeltek: Gheorghe Grozav (román, Kisvárda)
Távozók: Böde Dániel (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks), Julian Koch (német, VfL Hörde – Németország)
Kölcsönbe távozók: Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd-kölcsön után Irtis Pavlodar – Kazahsztán), Takács Zsombor (Soroksár), Varga Ádám (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
6 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
9 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
10 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
22 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:52

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56
Ezek is érdekelhetik