DVSC: Engem már csak a Loki hívei érdekelnek - Pölöskey

2012.11.08. 11:53
Címkék
Nagy rangadót rendeznek vasárnap délután az Albert Flórián Standionban, a Ferencváros a DVSC-Tevát fogadja. A mérkőzés a debreceni Pölöskey Péter számára különösen érdekes lehet, hisz korábbi klubja ellen léphet pályára. A nyáron a Fradival szerződést bontó támadó viszont nem foglalkozik már a múlttal, kizárólag a Debrecen híveit szeretné elkápráztatni teljesítményével.

„Azt követően, hogy felbontottuk a szerződésemet a Ferencvárossal, egy külföldi kontraktus reményében próbajátékra utaztam Angliába. Nem sokkal később befutott a Loki ajánlata, s végül a bajnokcsapathoz írtam alá nagy örömmel, hiszen ez remek lehetőség számomra – idézi a Hajdú-bihari Napló Pölöskey Pétert. – Nem tudom, miként fogadnak majd a fővárosi szurkolók, de engem már csak az érdekel, hogy a Loki hívei mit szólnak a produkciómhoz. Van bennem pluszmotiváció, de csak úgy, mint egykori Fradi-játékosban, aki először látogat az Albert-stadionba új csapatával. Én csak a saját játékommal szeretnék foglalkozni, a várható körülményeket igyekszem kizárni. A Ferencvárost jó csapatnak tartom, meglátásom szerint feljövőben vannak, de tartom annyira erősnek magunkat, hogy nyerjünk a zöld-fehérek otthonában.”

A Ferencváros vasárnap 16.30-kor fogadja a Debrecent az NB I-ben.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
27 perce

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
34 perce

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
40 perce

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
51 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
54 perce

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
1 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
1 órája

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
1 órája