Győr: nélkülözheti egyik alapemberét az ETO a Videoton ellen

2012.05.12. 08:54
Címkék
Djordje Kamber télen szerződött Zalaegerszegről Győrbe, ahol nagyon gyorsan meghatározó labdarúgóvá vált. A Videoton elleni vasárnapi rangadón azonban nem biztos, hogy pályára léphet, és nem ő lesz az egyetlen hiányzója az ETO-nak.

Térdszalag sérülése miatt kihagyhatja a vasárnapi fehérvári mérkőzést Djordje Kamber – adta hírül az eto.hu.

A középpályás mellett lesznek más hiányzók is, Rati Alekszidze sérülése javul ugyan, de még nem lesz kispados a Videoton ellen, miként Ji-Paraná sem, aki az NB II-ben már pályára lépett, de a hét közben keveset tudott edzeni.

A Videoton elleni találkozón rajtuk kívül sérülés miatt Simon András és Szabó Ottó sem játszhat a Győrben, míg Valentin Babic a Debrecen ellen az ötödik sárga lapját kapta, így ő eltiltás miatt nem szerepelhet.

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: megfejthetetlen Broncos – SB-esélyes vagy szerencsés középcsapat?

Amerikai sportok
18 perce

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
21 perce

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
35 perce

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
37 perce

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
40 perce

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
44 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
50 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
1 órája