Siófok: négy játékos is távozhat, Harasztit a Videoton vinné

2012.01.02. 10:49
Címkék
Horváth Károly, a labdarúgó NB I-ben szereplő Siófok szakmai igazgatója szerint még a tavaszi rajt előtt eligazol a klubtól az ukrán Denisz Rebrik és Köntös Dániel – továbbá a csapat két őszi erőssége, Haraszti Zsolt és Szabó János is könnyen lehet, hogy távozik a Révész Géza utcai stadionból.

Az ukrán Denisz Rebrik csak egy bajnoki mérkőzésen lépett pályára kezdőként, és csatár létére egyetlen gólt sem szerzett, a védő Köntös Dániel sérülés miatt pedig mindössze három harmadosztályú és négy Ligakupa-mérkőzésen játszott a Siófokon. Ezek után nem meglepő, hogy Horváth Károly szakmai igazgató szerint távozhatnak a csapattól.

A Balaton-parti alakulatban kölcsönben szereplő két paksi játékos, a szezonban együtt összesen négy gólt szerző Haraszti Zsolt és Szabó János maradása is kérdéses, hiszen előbbi iránt a Videoton érdeklődik, utóbbi pedig nemrég arról beszélt: nem feltétlenül Siófokon képzeli el karrierje jövőjét – tudta meg a sonline.hu a szakembertől.

A Siófok január 5-én kezdi meg felkészülését a márciusban rajtoló szezonra, jelenleg a tabella 14. helyén áll, így csak egy hely választja el a szezon végén kiesést jelentő 15. pozíciótól.

Legfrissebb hírek

Bánki József: Jó a Fradi kerete, ezt jelzi, hogy Arzani és Yusuf is csak a padon van

Európa-liga
5 perce

Terepkerékpár: három magyar indul a hollandiai Eb-n

Utánpótlássport
16 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
28 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
30 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
32 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
1 órája

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
1 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
1 órája