Felkészülés: a Haladás 5-1-re nyert Artner Tamás volt csapata ellen

2012.01.28. 13:17
Címkék
A Haladás NB I-es labdarúgócsapata 5–1-re győzött Artner Tamás vezetőedző korábbi együttese, az Ajka elleni felkészülési mérkőzésen.

A Haladás két új szerzeménye, Kulcsár Kornél és Nagy Dániel is pályára lépett az NB II Nyugati csoportjában szereplő Ajka elleni felkészülési találkozón, ugyanakkor Korolovszky Gábor, Kenesei Krisztián és Búrány Zoltán sérülés miatt nem volt bevethető.

A szombathelyiek Halmosi Péter távoli lövésével szerezték meg a vezetést, majd Nagy Dániel remek megoldása után Sipos Norbert fejelt az Ajka kapujába. A harmadik találatot Nagy Gábor jegyezte egy átemeléssel – számolt be a mérkőzésről a haladasfc.hu.

A második játékrészben a Haladás egyik legjobbja Kulcsár Kornél volt, aki pontos passzaival hívta fel magára a figyelmet: előbb Ugrai Rolandnak, majd Tóth Péternek adott gólpasszt. Az Ajka a végén azonban szépíteni tudott, így 5–1-re nyert a Haladás.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HALADÁS–FC AJKA 5–1 (3–0)
Szombathely, 200 néző. V: Király K.
HALADÁS: Rózsa (Dombó) – Schimmer (Csuka), Guzmics, Horváth A., Tóth P. – Rajos (Iszlai) – Nagy G. (Kulcsár), Halmosi (Nagy G.), Sipos N. (Radó) – Nagy D. (Ugrai), Vujovics (Oross)
AJKA: Jánosa (Sásdi) – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther (Pados) – Kovács Sz. (Kovács Zs.), Pákóczi (Tóth B.), Gaál B., Szabó L. – Reszli G. (Major), Mihalecz

Gólszerzők: Halmosi 11., Sipos 35., Nagy G. 38., Ugrai 79., Tóth P. 83., ill. Gaál 85.

 

Legfrissebb hírek

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
8 perce

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
50 perce

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
52 perce

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
2 órája

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
2 órája