Videoton: Precíz a szakmai munka, az aranyért is versenyben leszünk - Tóth

2011.11.12. 14:07
Címkék
A Videotonba szeptemberbe visszatérő középpályás, Tóth Balázs régi-új csapata hivatalos honlapján beszélt a beilleszkedéséről, a körülményekről és a jövőbeni céljairól.

„Nagyon jól érzem magam, örülök a visszatérésnek. Remek közösségbe kerültem, jó a hangulat az öltözőben, és külön öröm volt számomra, hogy a szurkolók ilyen szeretettel fogadtak. Erre nem is számítottam, bár tudtam, hogy Vidi-növendékként tekintenek rám, hiszen 16 éves koromban érkeztem Fehérvárra" – nyilatkozta a vidi.hu-nak Tóth Balázs.

„Amikor beszélgettem a fehérvári vezetőkkel, az edzőkkel, olyan terveket vázoltak, amelyek nagyon szimpatikusak voltak. Ez nem csak a célkitűzésekre vonatkozik, hiszen beszéltünk arról is, milyen futballt fog játszani a csapat. Paulo elmondta, hogy a sokpasszos, technikás focit szereti, ez is pozitív volt, és aztán láttam, hogy mindaz, amiről beszéltünk, meg is valósul. És akkor még ott vannak a körülmények... A holland és belga középcsapatokhoz képest is jó az infrastruktúra, a szakmai munka pedig nagyon precíz, alapos. A régebbi fehérvári állapotokkal össze se lehet hasonlítani; az az igazság, hogy amikor elmentem, éppen épült a stadion új része, és mára minden megváltozott. Nekem úgy tűnik, hihetetlenül profin megy minden" – folytatta Tóth.

„Úgy érzem, elég erős a bajnokság, a mi csapatunk pedig a legjobb benne. Biztos vagyok abban, hogy hosszabb távon az aranyért leszünk versenyben. Jelenleg a legnagyobb riválisok nagyon jó periódusban vannak, minden sikerül nekik, de aki látta például a Győr elleni meccsünket idegenben, tanúsíthatja, hatalmas mezőnyfölényben játszottunk, nem érdemeltünk vereséget. Tavasszal csak a győzelem lehet a célunk a bajnokságban és a kupában is" – tette hozzá a 30 éves középpályás, aki azt is elmondta, hogy nem mondott le még a válogatott szereplés lehetőségéről sem.

Legfrissebb hírek

Női kosár-vb: nagy meglepetéssel indult a szombat, Mali legyőzte a spanyolokat

Kosárlabda
8 perce

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
59 perce

Élesedik a harc a Mercedes és a Ferrari között – Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
1 órája

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
1 órája

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
1 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
2 órája

Tekvandó: Salim Kamilah kilencedik lett Mudzsuban

Egyéb egyéni
2 órája