DVTK: Aczélék ellen a sikersorozat folytatása a cél - Benczés

2011.10.28. 09:43
Címkék
A labdarúgó NB I 14. fordulójának nyitó mérkőzésén a Diósgyőri VTK a Haladást fogadja. A hazaiak vezetőedzője, Benczés Miklós a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, a mai összecsapáson a cél az ötmérkőzéses hazai győzelemsorozat folytatása.
„Annak ellenére nem lesz könnyű mérkőzés, hogy a szurkolóink már szinte most elkönyvelik a három bajnoki pontot. Ezt a lécet magunknak tettük magasra, mert valóban nagyszerű eredménysort produkáltunk eddig hazai pályán. De nem téveszthetjük meg magunkat, sokat kell dolgoznunk azért, hogy ismét győzelemmel tudjuk megörvendeztetni a szurkolókat. Többen is sérüléssel bajlódnak a Haladás keretéből és több játékrendszerrel kísérletezik Aczél Zoltán, ami nehezíti a dolgunkat, de teljesen mindegy, mivel rukkol ki az ellenfél, nekünk csak egy célunk lehet: a hazai sikerszéria folytatása” – nyilatkozta Benczés a dvtk.eu-nak.

„Aczél Zoli mindig a támadófoci híve volt, ezt próbálja megvalósítani a Haladásnál is, amihez rendelkezésére áll a megfelelő játékos állomány, gondolok itt Keneseire, Vujovicsra, Orossra vagy éppen Kovács Istvánra. Hozzánk hasonlóan a kombinatív játékot helyezik előtérbe, ezért élvezetes mérkőzésre számítok, és bízom benne, hogy a mi szurkolóink fognak jobban szórakozni” – tette hozzá a diósgyőriek vezetőedzője.
Legfrissebb hírek

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
12 perce

Luis Enrique szerződést hosszabbított a PSG-nél

Francia labdarúgás
15 perce

Vinícius az üres kapuba sem talált be – Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
17 perce

A Veszprém és az Aramis is kiütötte ellenfelét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
21 perce

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
1 órája

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
1 órája

A félidőben két góllal vezet a Liverpool, meglesz az első győzelem az új idényben?

Angol labdarúgás
1 órája

Félidőben több mint negyven pont a franciák előnye

Kosárlabda
1 órája