
A két együttes a 20. mérkőzésére készül ebben a szereposztásban, és bár legutóbb (a 2009–2010-es szezonban) a szombathelyiek 3–1-re nyertek idegenben, az örökmérleg így is döntő hazai fölényt mutat: 11 győzelem és hat döntetlen mellett mindössze kétszer kaptak ki a diósgyőriek, a gólkülönbség pedig 35–16 a szempontjukból.
„Annak ellenére nem lesz könnyű mérkőzés, hogy a szurkolóink már szinte most elkönyvelik a három bajnoki pontot. Ezt a lécet magunknak tettük magasra, mert valóban nagyszerű eredménysort produkáltunk eddig hazai pályán. De nem téveszthetjük meg magunkat: sokat kell dolgoznunk azért, hogy ismét győzelemmel örvendeztethessük meg a szurkolóinkat. Többen is sérüléssel bajlódnak a Haladás keretéből és több játékrendszerrel kísérletezik Aczél Zoltán, ami nehezíti a dolgunkat, ám teljesen mindegy, mivel rukkol ki az ellenfél, nekünk csak egy célunk lehet: a hazai sikerszéria folytatása” – nyilatkozta Benczés a dvtk.eu-nak.
„Aczél Zoli mindig a támadófoci híve volt, ezt próbálja megvalósítani a Haladásnál is, amihez rendelkezésére áll a megfelelő játékosállomány, gondolok itt Keneseire, Vujovicsra, Orossra vagy éppen Kovács Istvánra. Hozzánk hasonlóan a kombinatív játékot helyezik előtérbe, ezért élvezetes mérkőzésre számítok, és bízom benne, hogy a mi szurkolóink fognak jobban szórakozni” – tette hozzá a diósgyőriek vezetőedzője.
„Nem ismeretlen számomra a diósgyőri közeg, hiszen korábban edzősködtem Miskolcon – mondta ezt már Aczél Zoltán, a Haladás edzője a zöld-fehérek hivatalos honlapjának. – Jelenlegi együttesükből Lippai Ákossal és Gohér Gergővel együtt dolgoztam, de természetesen a többieket is ismerem, hiszen alaposan feltérképeztük az ellenfelünket. Hazai pályán hat meccsüket is megnyerték, így nem hiszem, hogy óvatosak lesznek, vélhetően már a sípszót követően nekünk esnek – igaz, abban is biztos vagyok, hogy a biztonságra azért ügyelnek. Tudjuk, hogy jó képességű játékosaik vannak, kiváló légiósokkal, remek támadókkal; erősségük az előrejáték, viszont hátul sebezhetőek – utóbbit igyekszünk is kihasználni. Miután mint említettem, edzősködtem Miskolcon, így tudom, hogy pokoli hangulat vár ránk, a szurkolók már negyedórával a meccs előtt hangolnak, és vélhetően tízezer néző előtt lépünk pályára. Ennek tükrében azt mondtam a fiúknak a csütörtök reggeli induláskor: csak az szálljon fel a buszra, aki nem fél, és abban a hangulatban is tudása legjavát nyújtja.”
„Az utóbbi hetekben kissé visszaesett a teljesítményünk, ám remélem, hogy a győztes veszprémi kupameccsel elindultunk felfelé. Egy pillanatra sem mondunk le a három pont megszerzésének lehetőségéről, de úgy gondolom, már egy döntetlennel is megfelelően hangolhatnánk a jövő heti, Debrecen elleni hazai bajnokira. Alaposan meg kell szervezni a védekezésünket és a reményeim szerint az ebből indított gyors és bátor támadásokkal eredményesek lehetünk – nem verhetetlen csapat a Diósgyőr. Akadnak gondjaim, Korolovszky Gábor és Nagy I Gábor sérült, Rajos Gábor lázas beteg, Iszlai Bence pedig a keddi Magyar Kupa-meccsen rúgást kapott a bokájára – ők nem is utaztak el velünk. Guzmics Richárd combközelítőizom-sérülése miatt a hétfői és keddi edzést is kihagyta, azonban ha minden jól megy, pénteken vállalja a játékot. Nagy II Gábor rúgást kapott a vádlijára, csak a csütörtök délutáni tréningen derül ki, számíthatok-e rá vagy sem” – tette hozzá a szombathelyiek vezetőedzője.
A TALÁLKOZÓRÓL TERMÉSZETESEN ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁST OLVASHATNAK ITT, A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!
| 14. FORDULÓ | |
| Diósgyőri VTK–Haladás | 18.00 (Tv: SportM) |
| SZOMBAT | |
| Lombard–Videoton | 15.00 (Tv: Sport1) |
| Pécsi MFC–Győri ETO | 17.00 |
| Kaposvár–Vasas | 17.00 |
| Paks–Zalaegerszeg | 17.00 |
| Újpest–Kecskemét | 17.30 (Tv: Sport1) |
| VASÁRNAP | |
| Debrecen–Bp. Honvéd | 16.00 (Tv: m1) |
| Siófok–Ferencváros | 18.00 (Tv: Sport2) |
| 1. Debreceni VSC | 13 | 10 | 3 | – | 28–8 | +20 | 33 |
| 2. Győri ETO | 13 | 10 | 1 | 2 | 22–9 | +13 | 31 |
| 3. Budapest Honvéd | 13 | 7 | 2 | 4 | 25–16 | +9 | 23 |
| 4. Kecskeméti TE | 13 | 6 | 4 | 3 | 23–16 | +7 | 22 |
| 5. Diósgyőri VTK | 13 | 6 | 3 | 4 | 21–17 | +4 | 21 |
| 6. Videoton FC | 13 | 6 | 2 | 5 | 17–10 | +7 | 20 |
| 7. Pécsi MFC | 13 | 5 | 5 | 3 | 18–23 | –5 | 20 |
| 8. Paksi FC | 13 | 4 | 5 | 4 | 25–28 | –3 | 17 |
| 9. Lombard FC | 13 | 4 | 3 | 6 | 12–16 | –4 | 15 |
| 10. Haladás | 13 | 4 | 3 | 6 | 15–20 | –5 | 15 |
| 11. Vasas SC | 13 | 3 | 6 | 4 | 13–16 | –3 | 15 |
| 12. Siófok | 13 | 2 | 7 | 4 | 10–11 | –1 | 13 |
| 13. Ferencváros | 13 | 3 | 2 | 8 | 11–15 | –4 | 11 |
| 14. Újpest FC | 13 | 3 | 2 | 8 | 17–24 | –7 | 11 |
| 15. Kaposvári Rákóczi | 13 | 1 | 8 | 4 | 17–23 | –6 | 11 |
| 16. Zalaegerszegi TE | 13 | – | 4 | 9 | 10–32 | –22 | 4 |







