Orbán Viktor: Az akadémiák minőségi fejlődést hozhatnak

2011.09.03. 21:14
null
Felcsúti akadémisták – minőségi váltást hozhatnak a fiatalok? (Fotó: M. Németh Péter)
Címkék
Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) alapítója szerint az akadémiákról kikerülő fiatalok minőségi váltást hozhatnak a magyar futballban, amelynek előrelépéséhez az is szükséges, hogy szervezett vállalkozói világ működtesse.

A PFLA elindulásának ötödik évfordulójára, az akadémia honlapjának adott interjúban Orbán Viktor helyzetelemzésében többek között arról beszélt, hogy az első osztály korábban az NB II-ben nevelkedett játékosokból építette folyamatosan újra magát, manapság viszont a külföldi bajnokságok második vonalának légiósai érkeznek Magyarországra.

„Ennek a megváltoztatása csak úgy lehetséges, ha az akadémiák képesek lesznek nagy számú, képzett NB II-es tömeget teremteni, amely aztán az NB I számára játékosokat tud feladni. Úgyhogy talán nemcsak a Puskás Akadémia, hanem a magyar labdarúgó-akadémiák általában történelmi változások küszöbén állnak" – hangsúlyozta.

Orbán Viktor szerint rendkívül fontos, hogy a fiatal tehetségek megfelelő morális képzésben is részesüljenek: „A konszenzus úgy hangzik, hogy a futballban első a klub, második a csapat, harmadik a játékos. Ebből fakad aztán, amit alázatnak, klubhűségnek, odaadásnak nevezünk. Ahol ez a sorrend megbomlik, ott baj van, és Magyarországon ez történt. Ennek a rendnek a világossá tétele az akadémiai nevelés egyik fontos feladata."

A PFLA alapítója kérdésre válaszolva beszélt az első akadémiát létrehozó, de az idén az NB I-től búcsúzó MTK-ról is.

„Szerintem nem az akadémiai képzés bizonyult kudarcnak az MTK-nál. Úgy látom, hogy az MTK azt nem találta el, hogyan kell egészséges arányban és jó ütemezésben ötvözni az idős meg a fiatal játékosokat. Abban reménykedem, hogy a Videoton sokat tanul ebből a hibából, és ha lassabban is, mint ahogy az MTK-nál történt, de stabilabban és tartósabban tud utat nyitni az akadémiáról kikerülő fiataloknak" – utalt a bajnoki címvédő és a PFLA kapcsolatára.

A miniszterelnök úgy véli: nagyon fontos, hogy a magyar klubok tőkeerős gazdasági vállalkozások legyenek, legalább annyira, hogy Közép-Európában versenyképesekké váljanak. Mint mondta, jelenleg a Debrecen, a Győr és a Videoton tűnik a legbiztosabb lábakon álló három klubnak, és szépen zárkózik a Diósgyőr, valamint a Pécs is, de hozzátette, hogy „ezek a klubok a maguk költségvetésével nemcsak a Manchestertől meg a Barcelonától maradnak el, hanem a Legia Varsótól meg a Sparta Prahától, a Maribortól, a Kolozsvártól, a Belgrádtól meg a Zágrábtól, a Steaua Bukaresttől is".

„Az MLSZ ebből a szempontból remek munkát végez, mert igyekszik a magyar futballt üzletileg is újjászervezni, és jó üzleti modelleket kidolgozni a klubok számára" – fogalmazott, hozzátéve: szükség van arra, hogy Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökeként képes legyen nagy cégeket és nagy támogatókat bevonni a labdarúgás vérkeringésébe.

A kormányfő leszögezte: „A magyar futballt, amely nem csak a profikat jelenti, megskalpolták".

„Az utánpótlásról beszélek, a grundokról, a pályákról. Rengeteg pénzt vettek el, elsősorban létesítmények felszámolásával, a gyerekektől."

Orbán Viktor beszélt a reményeiről is, említést téve a társaságiadó-kedvezményről, illetve az ehhez kapcsolódó pályázati lehetőségekről.

„Amit meg tud tenni a mindenkori kormányzat és a mindenkori MLSZ, az az, hogy megpróbálja az utánpótlás és a fiatalok számára visszaadni azokat a létesítményeket, amelyeket elvettek tőlük. A most bevezetett adókedvezménytől nagyon sokat várunk. Azt várjuk, hogy újraépülnek majd pályák és grundok, megint lesznek tisztességesen megfizetett edzők, akikre rábízhatjuk a gyerekeinket, s ezért alulról, a tömegesítés szintjéről is megújul a sportág. És ha ez összetalálkozik a profi világban kibontakozó, persze időnként meg-megtorpanó, de összességében pozitív változásokkal, akkor a magyar futball sokkal erősebb lesz. Ez az egészségről, a mozgásról, a csapatról, a közösségről, vagyis a gyerekeinkről szól."

Van egy konszenzus, amely úgy hangzik, hogy a futballban első a klub, második a csapat, harmadik a játékos. Ebből fakad aztán, amit alázatnak, klubhűségnek és odaadásnak nevezünk. Ahol ez a sorrend megbomlik, ott baj van – és Magyarországon ez történt!–TOVÁBBI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK A MAGYAR FUTBALL HELYZETÉRŐL A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁNAK 20. OLDALÁN!

Legfrissebb hírek

La Liga: hátrányba került a Barcelona, de Yamal és Raphinha vezérletével fordított

Spanyol labdarúgás
15 perce

Kapufát és helyzeteket igen, gólt nem láthattunk az Aston Villa–Arsenal meccs első félidejében

Angol labdarúgás
26 perce

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
32 perce

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
36 perce

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
49 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
1 órája

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája