Honvéd: a korábbi Milan-játékos és még két afrikai futballista érkezett

2011.09.01. 19:20
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján tette közzé, hogy az átigazolási időszak utolsó napján három játékost is szerződtetett.

A 20 éves nigériai középpályás, Harmony Ikande a legutóbbi idényben még a Milan tulajdonában állt. A futballista 2009-ben került az olasz klub tartalékcsapatához, majd a 2010–2011-es szezonban többször is kölcsönadták.

Ikande szerepelt már a nigériai válogatottban, és az U20-as nemzeti csapat színeiben részt vett a 2009-es világbajnokságon.

Marshal Mfon Johnson, a 21 éves nigériai támadó középpályás a belga harmadosztályban szereplő Royal Union Saint-Gilloise csapatától érkezett a Budapest Honvédhoz.

A harmadik szerzemény, a 23 éves elefántcsontparti csatár, Souleymane Diaby a legutóbbi három évben az ukrán másodosztályban játszott.

A három futballistát a Vasas elleni felkészülési mérkőzésen mutatja be a Honvéd, amelyet szombaton 11 órakor rendeznek.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS – BUDAPEST HONVÉD FC
Érkezett: Boris Bjelkanovic (horvát, NK Pomorac – Horvátország), Radiszlav Szekulics (montenegrói, FK Mladoszt Podgorica – Montenegró), Németh Norbert (Vasas), Hervé Tchami (kameruni, Szolnok), Marek Kostoláni (szlovák, FK Bodva Moldava – Szlovákia), Délczeg Gergely (Siófok), Novák Alexisz (Siófok, kölcsönből vissza), Sánta András (Győri ETO), Dieng Cheikh Abass (szenegáli, Nimes – Franciaország, kölcsönből vissza), Ivancsics Gellért (Zalaegerszeg, kölcsön után végleg), Harmony Ikande (nigériai, Milan – Olaszország), Marshal Mfon Johnson (nigériai, Royal Union Saint-Gilloise – Belgium), Souleymane Diaby (elefántcsontparti, Krimteplicia Molodizsne – Ukrajna)

Távozott: Sadjo Haman (kameruni, Szigetszentmiklós), Guilherme Moreira (brazil, Clermont Foot – Franciaország), Bajner Bálint (?), Sós Márkó (REAC), Karim Rouani (francia, ?), Rufino Segovia del Burgo (spanyol, CF Burgos – Spanyolország), Kris Bright (új-zélandi, ?), Fieber Péter (szlovákiai, LAFC Lucenec – Szlovákia), Kunsági Roland (REAC), Tomislav Labudovic (horvát, ?),Vida Krisztofer (ifi, Twente – Hollandia)

Akivel tárgyalnak:

 

Legfrissebb hírek

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
12 perce

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
1 órája

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Sawangkaew-tól

Tenisz
1 órája

Népsport: Mentek, ki merre látott

Népsport
1 órája

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A bajnoki bronzérem megtartása a minimális cél Tatabányán

Kézilabda
2 órája