FTC: a korábbi játékosok kiállnak Détári mellett, közleményt írtak

2011.09.02. 15:39
Címkék
A Ferencváros honlapján (www.ftc.hu) megjelentetett közleményben kérik a klub korábbi játékosai a szurkolókat, hogy álljanak a futballcsapat és Détári Lajos klubmenedzser mellé. Az egyesület 19 egykori kiválósága kiemeli, hogy Détári korábban játékosként és az öregfiúkcsapat tagjaként is segítette a népligetieket, azaz cseppet sem idegen a klub számára.

„Ne azt nézzük, ami szétválaszt, hanem ami összeköt bennünket. Aki Dömét segíti, az a Fradinak segít – szól a közlemény. – A pályán nem veszíthetünk. A Fradit csak adminisztratív módszerekkel tudták eddig ellehetetleníteni. Például amikor ármánnyal és igazságtalansággal kizártak bennünket az élvonalból. Alanyi jogon ez a csapat nem eshet ki, s nem is fog kiesni. Ám ezért a csapat és Détári mögé kell állnunk. Mi megtesszük, mert hiszünk a játékosokban és Döme edzői kvalitásaiban, ezért jó döntésnek tartjuk a szakmai igazgatói kinevezését."

A közleményt Martos Győző, Ebedli Zoltán, Pogány László, Rab Tibor, Dzurják József, Kincses Sándor, Bánki József, Szűcs Mihály, Telek András, Szekeres Tamás, Keller József, Dejan Milovanovics, Deszatnik Péter, Szkukalek Igor, Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Tóth Mihály, Szeiler József és Wukovics László írta alá.

Legfrissebb hírek

La Liga: hátrányba került a Barcelona, de Yamal és Raphinha vezérletével fordított

Spanyol labdarúgás
16 perce

Kapufát és helyzeteket igen, gólt nem láthattunk az Aston Villa–Arsenal meccs első félidejében

Angol labdarúgás
27 perce

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
33 perce

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
37 perce

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
49 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
1 órája

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája