NB I: Nem volt semmi szerencsénk - Prukner László

2011.08.07. 18:07
Címkék
Prukner László, a Ferencváros labdarúgócsapatának szakvezetője igen balszerencsésnek nevezte a PMFC elleni hazai vereséget (0–1) a Magyar Televíziónak adott villámnyilatkozatában.

„Úgy gondolom, megtettünk mindent, de nem volt semmi szerencsénk. A Pécs gyakorlatilag az első veszélyes támadásából megszerezte a vezetést, míg nekünk nem jött be semmi a találkozón – sajnos, van ilyen” – mondta.

Kollégája, Mészáros Ferenc is elismerte: a szerencse is a négyből négyszer nyerő újonc mellé állt az Üllői úton.

„Tudtuk, hogy a Fradi jó, de arra nem is számítottam, hogy ilyen jó teljesítményt nyújt – szerintem ez volt a szezonbeli legjobb produkciója. A félidőben szerkezetet kellett váltanunk és masszívabbak lettünk, majd a cserékre reagálva ismét változtatnunk kellett. A második félidő tizedik és harmincadik perce között átvettük az irányítást, és persze szerencsénk is volt a kapufákkal” – értékelt a Péccsel a csapat történetének legjobb NB I-es rajtját bemutató edző.

Legfrissebb hírek

A 60 éves Márton Gábor nem bánja, hogy átállt a sötét oldalra

Magyar válogatott
25 perce

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
7 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
7 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
7 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
7 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
7 órája