Győri ETO: csak a teljes felmentő határozatot fogadnák el az UEFA-tól

MTI MTIMTI MTI
2011.06.24. 10:05
Címkék
A Győri ETO FC csak a teljes felmentő határozatot tartja elfogadhatónak az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által kiszabott 50 ezer eurós pénzbüntetés és a nemzetközi kupákból való három évre szóló kizárás ügyében.

Ezt Klement Tibor, a győri klub ügyvezető elnöke jelentette be a Digi Sport pénteki, Reggeli Start című műsorában. A sportvezető azt is hozzátette, hogy ha ez nem történik meg, minden lehetséges fellebbezési lehetőséggel élni fognak.

A Győrt azért büntette meg az UEFA fegyelmi bizottsága, mert megállapítása szerint az észt Jarmo Ahjupera átigazolásánál a 2009. december 31-ével lejárt tartozási kötelezettségének nem tett eleget.

„Múlt pénteken csak az UEFA döntésének rendelkező részét küldték el nekünk faxon, a határozat indoklását az ígéretek szerint várhatóan a jövő hét közepén fogjuk írásban megkapni. A kézhezvétel után három napon belül kell jeleznünk, hogy kívánunk-e fellebbezni, s ezt követően hat nap áll rendelkezésünkre az érdemi fellebbezés beterjesztésére" – tájékoztatott az ügy további menetéről Klement.

A sportvezető elmondta, mivel Ahjupera korábbi klubja, az FC Flora Tallinn úgy tett panaszt a győriekre az UEFA-nál, hogy közben nem küldött időben számlát nekik, ezért az ETO másodfokon csak a teljes felmentő ítéletet tartja elfogadhatónak. Ha az UEFA fellebbviteli bizottsága olyan döntést hoz, amely a győriek számára nem elfogadható, akkor a klub a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul.

A műsorban elhangzott az is, a Győri ETO hároméves kizárása egészen pontosan azt jelenti, hogy a következő három év alatt egy ízben nem indulhat az európai kupákban akkor, ha egyébként kiharcolta a részvételt. Amennyiben a győriek ez idő alatt egyszer sem kvalifikálják magukat a nemzetközi kupák valamelyikébe, a büntetés automatikusan lejár.

Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a szünet után a Liverpool

Bajnokok Ligája
9 perce

Parádés góllal egyenlített a Real Madrid, a második félidőben is nagy a nyomás az AEK kapuján – percről percre

Bajnokok Ligája
14 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
16 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
42 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
1 órája

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
1 órája

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája