Újpest: a kölcsönvett Sitku Illést visszaengedték Fehérvárra

2011.05.12. 16:11
Címkék
Sitku Illés, a Videoton Újpestre kölcsönadott labdarúgója visszatér Fehérvárra.

Kovács Zoltán, a lila-fehérek sportigazgatója honlapunknak elmondta, hogy Mészöly Géza vezetőedző felajánlotta a játékosnak, mivel a hátralévő két találkozó közül a Videoton ellenin – a kölcsönadási szerződés értelmében – egyébként sem szerepelhet, visszatérhet a fehérváriakhoz. A csatár – aki ma még részt vett a fővárosiak edzésén – élt a lehetőséggel, így a következő napoktól ismét a bajnokcsapattal készül.

Sitku tíz bajnokin lépett pályára ebben az idényben az Újpest színeiben, gólt nem szerzett.

Kovács Zoltán honlapunknak megerősítette a tegnap már közölt hírt, mely szerint Szabó Bencét és Popovics Bertoldot az Ingolstadt teszteli. Marin Matos szintén próbajátékra kéredzkedett, ő Németországban, az 1860 Münchennél szerepel.

Legfrissebb hírek

NBA: sérülésekbe került a Wolves győzelme; egyenlített Atlantában a Knicks

Amerikai sportok
37 perce

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
1 órája

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
8 órája

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Egy sima, egy fordított – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks és Debrecen–ETO az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

Lépéselőnyben Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb nyolcaddöntőjének szuperrangadóján

Egyéb egyéni
9 órája

Kuhta Vladiszlava világkupadöntős!

Ökölvívás
9 órája
Ezek is érdekelhetik