A Paks labdarúgócsapatának vezetőedzője, Kis Károly a klub hivatalos honlapján arról nyilatkozott: csapata nem játszott jól a Kaposvár ellen, azonban nem ledolgozhatatlan a hátrány. Mint ismeretes, a Paks tegnap 1–0-s vereséget szenvedett a Kaposvár otthonában a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
„Ez az egy-nulla az a kategória, amelyik ugyan veszélyes, mivel nem rúgtunk gólt, de ugyanakkor nem behozhatatlan. Mindazonáltal el kell ismerni, hogy a Kaposvár megérdemelten nyert” – fogalmazott Kis Károly.
„Egyrészt pontatlanok voltunk, másrészt a Kaposvár harcosan, szervezetten hajtotta végre az együttes labdaszerzéseket. A futballisták küzdöttek becsülettel, de most nem sikerült azt a játékot nyújtani, ami szükséges lett volna a jó eredményhez. Nem tudtak jó döntéseket hozni az adott pillanatokban” – tette hozzá a Paks vezetőedzője.
Legfrissebb hírek







