Honvéd: Bright és Lovric megsérült; Zelenka érkezik - hivatalos

2011.02.17. 10:38
Címkék
A Budapest Honvéd tegnap az NB III-as Egert fogadta felkészülési meccsen, a fővárosi élvonalbeli együttes 2–1-re nyert a brazil Danilo duplájával.

„Kétségtelen, nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna – mondta a lefújás után a Nemzeti Sportnak Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője. – Bár nem tudtam olyan összeállításban a pályára küldeni a csapatot, ahogy elgondoltam, mert különböző sérülések hátráltatják a munkát. A lista elég hosszú: Hercegfalvi Zoltán, Sorin Botis, Czár Richárd, Baráth Botond és Rufino Segovia is harcképtelen, ráadásul most sérülés miatt kellett lecserélnem Kris Brightot és Ivan Lovricot is. A hét végén még van egy felkészülési mérkőzésünk, bízom benne, azon a kilencven percen sokkal jobban futballozunk majd."

A találkozón nem lépett pályára a cseh válogatott középpályás, Lukás Zelenka, akinek érkezését a Budapest Honvéd a hivatalos honlapján is megerősítette. A 31 éves labdarúgó két és fél éves szerződést kötött a fővárosi klubbal.

Legfrissebb hírek

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
1 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
10 perce

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
33 perce

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
1 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
1 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
2 órája

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
2 órája