Felkészülés: a Vasas a középhátvéd fejeseivel verte meg a REAC-ot

2011.01.29. 13:23
Címkék
Az élvonalban szereplő Vasas labdarúgócsapata 2–0-ra legyőzte a másodosztályú REAC-ot felkészülési mérkőzésen. Az angyalföldiek mindkét gólját a szerb védő, Goran Arnaut szerezte.

Szép napsütésben, de csípős hidegben játszottak a csapatok. A vezetést a 32. percben szerezte meg a Vasas, Németh Norbert szánta el magát távoli lövésre, ami után szögletet rúghattak az angyalföldiek. Ezt Lazar Arszics ívelte be, Goran Arnaut pedig pontosan érkezett, és a kapuba fejelt.

A második félidőt góllal nyitotta Komjáti András együttese, Arszics ezúttal jobbról ívelt lágyan be egy szögletet, Arnaut pedig ismét pontosan bólintott. 

A kétgólos vezetés tudatában is aktívan játszott a Vasas, újabb gól viszont már nem született.

„Elégedett voltam a látottakkal, most már futottak is a játékosok, így rengeteg szép támadást vezettünk, bár a helyzetkihasználásunk hatékonyságán van még mit javítani. Örültem annak is, hogy amikor fiataljaink pályára léptek, képesek voltak ők is megvalósítani a kéréseimet. Túl vagyunk a felkészülés felén, és elmondhatom, hogy fizikailag jó szinten van a társaság, azokat az edzéseket, amiket elképzeltem, megvalósítottuk. Játékban persze van hová fejlődni, de ez még alakul, hiszen az erős terhelés következtében erősen hullámzik néhány futballista teljesítménye. Dobrics sérülése miatt nem jön velünk holnap Debrecenbe, helyére a fiatal Salem Reidant viszem, aki keményen végigdolgozta a felkészülést” – mondta a meccs után a klub hivatalos honlapjának Komjáti András vezetőedző.

FELKÉSZÜLÉSI  MÉRKŐZÉS
Vasas–REAC 2–0 (1–1) 
Mészöly Kálmán pálya, 250 néző
VASAS: Végh (Németh G., 46.) – Polényi (Görgényi, 62.), Gáspár J., Arnaut ((Mileusznics, 62.), Katona M. – Balog Zs. (Csoór, 62.), Németh N. (Reidan, 62.), Kovács G., Arszics (Hrisztov, 68.) – Ferenczi I. (Balogh B., 62.), Beliczky (Lázok, 46.)
G: Arnaut (32., 49.)
Legfrissebb hírek

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
20 perce

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
27 perce

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
1 órája

Újabb bravúrpontokért lép pályára a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

A 60 éves Márton Gábor nem bánja, hogy átállt a sötét oldalra

Magyar válogatott
2 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
9 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
9 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
9 órája