KTE: Reszeli Soós István lesz a kecskeméti akadémia vezetője

2010.11.19. 13:01
Címkék
A KTE-Ereco labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy lezárult a Kecskemétre tervezett futballakadémia előkészítésének első fázisa, s elkezdődhet a szakmai munka, amelynek irányításával Reszeli Soós Istvánt bízták meg.

„Kecskemét és környékén a futball egyre növekvő népszerűségét klubunk szeretné felhasználni a labdarúgás alapjainak szélesítésére. A KTE hosszú távú stratégiájában már a kezdetekkor szerepelt egy olyan akadémia alapítása, amely biztosítja a helyi és környékbeli fiatalok megfelelő szintű képzését és fejlődését a felnőtt labdarúgásig. Az előkészítés első fázisa véget ért. Az átvizsgálással megbízott Joe Böröcz elvégezte a szükséges helyzetelemzést, és a megvalósíthatósági tanulmányt átadta a klubvezetésnek. Ezzel a megbízatása lejárt. A tanulmányban szerepel az eddig Magyarországon alapított akadémiákkal kapcsolatos minden olyan tapasztalat, amely alapján a helyi viszonyoknak megfelelően Kecskeméten a legalkalmasabb modellt lehet majd kialakítani" – kezdődik a KTE hivatalos honlapján megjelent közlemény.

„Az előkészítő munka következő fázisaként klubunk megállapodást kötött Reszeli Soós István pro licences szakemberrel, aki 2010. november 20-tól az utánpótlás felelős vezetőjeként dolgozik Kecskeméten. Feladata lesz az akadémia beindítása, a szakmai irányvonal meghatározása, majd az akadémia menedzselése" – fogalmaz a klub közleménye a szakmai munkával kapcsolatban. – Mint ismeretes, az elmúlt időszakban az utánpótlás szakmai vezetője Szabó István volt, aki a felnőtt csapatnál történt trénerváltást követően a vezetőedző, Tomiszlav Szivics segítőjeként kapott szerepet. Szabó István sikeres és eredményes munkát végzett az utánpótlásban, hiszen egyre több fiatal kopogtat a felnőtt együttesnél."

A közlemény kifejti, azért is esett a klubvezetők választása Reszeli Soós Istvánra, mert ő Győrben részt vett az ottani akadémia (Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium) felépítésében, a szakmai munka beindításában, menedzselésében, tehát van tapasztalata ezen a területen.

Legfrissebb hírek

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
17 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
26 perce

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
32 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
40 perce

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
47 perce

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
48 perce

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
1 órája