Újpest: Úgy érzem, összeállt a csapat - Mészöly Géza

2010.10.22. 16:21
Címkék
Mészöly Géza, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője a Pápa elleni szombati bajnoki előtt a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, úgy érzi, hogy végre összeállt a csapata.

„A Pápa ellen ugyanolyan hatékonysággal kell játszanunk, ahogyan azt már hazai pályán többször is tettük. Ideje, hogy idegenben is elkezdjünk eredményesen szerepelni, szerencsére a Perutz Stadionban jó minőségű talajon léphetünk pályára, így ezen nem múlhat semmi. Úgy érzem, összeállt a csapat, nem véletlen nyilatkozott Pollák Zoltán sem a jó csapatszellemről a napokban. Ha sikereket akarunk elérni és a legjobbak közé tartunk, ez nem is lehet másként. Bevallom, a szezon elején kicsit féltünk attól, hogy nem elég bő a keret, de a csapat tagjai bizonyították, hogy ez nem így van, hiszen a szombathelyiek ellen is mindegyik cserejátékos hozzá tudott tenni a játékhoz, sőt Barczi Dávid góllal tudott visszatérni, és Böőr Zoltánnak is majdnem meglett első újpesti találata” – nyilatkozta Mészöly.

Sitku Illésen kívül mindenki pályára léphet Pápán – bár már a támadó is a csapattal készül –, és eltiltva sincs senki az Újpest csapatában. Mészöly külön örül annak, hogy a hosszú sérülésből felépülő játékosok is már teljes értékű edzésmunkát tudnak végezni.
 
Sitku Illésen kívül mindenki pályára léphet Pápán – bár már a támadó is a csapattal készül –, és eltiltva sincs senki az Újpest csapatában. Mészöly külön örül annak, hogy a hosszú sérülésből felépülő játékosok is már teljes értékű edzésmunkát tudnak végezni.

Legfrissebb hírek

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
9 perce

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
43 perce

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
59 perce

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
1 órája

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
1 órája

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
1 órája