Videoton, FTC: megmaradt a tavaszi veretlenség

Vágólapra másolva!
2010.04.24. 19:28
null
Megyeri védései is kellettek a Fradi pontszerzéséhez (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Mind a Videoton, mind a Ferencváros megőrizte tavaszi veretlenségét, miután a labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójában 0–0-s döntetlenre végeztek. A meccs hőse Megyeri Balázs, az FTC kapusa volt, aki többször is nagyot hárított.

Két, tavasszal még veretlen csapat találkozott egymással Székesfehérváron, ahol az éllovas Videoton a Ferencvárost fogadta. Míg a hazaiak legjobb összeállításukban léphettek pályára, addig a fővárosiaknál hiányzott az eltiltását töltő Tóth Bence.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a Soproni Liga 2009–2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Videoton-szurkolók már hosszú ideje várnak egy újabb hazai bajnoki győzelemre az FTC ellen, ugyanis legutolsó sikerüket még 1993 őszén érték el, akkor Horváth Ferenc triplájával győzték le 3–1-re a vendégeket.

Mindkét csapat feltüzelve vetette bele magát a mérkőzésbe, de veszélyt elsősorban az FTC kapuja előtt jegyezhettünk fel. Megyeri Balázsnak többször is szépet kellett védenie, főleg Farkas II Balázs káprázatos, 17 méteres kapáslövésénél.

Craig Short együttese nem tette próbára Sebők Zsoltot (Ferenczi István fejese kapu mellé szállt), így a felek gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre.

Mezey György elégedetlen volt Farkas II teljesítményével, ugyanis a szünet után már a sérüléséből felépülő Nagy Dániel futott ki a többiekkel. Az 50. percben közel járt a vezetés megszerzéséhez a Videoton, de André Alves beadása után Nemanja Nikolics fejesét a léc mentette.

A Kaposvártól igazolt támadó a jelek szerint ezen a napon „be volt oltva gól ellen”, ugyanis még az üres kapuba is képtelen volt betalálni: a 68. percben már hiába cselezte ki Megyerit is, sikerült a bal sarok mellé lőnie...

Megyerin a folytatásban nem lehetett kifogni (Alves közeli lövését hatalmas bravúrral védte), így a Ferencváros ponttal távozott Székesfehérvárról. Ez a döntetlen azt jelenti, hogy mindkét csapat megőrizte tavaszi veretlenségét.

SOPRONI LIGA
24. FORDULÓ
Videoton–Ferencváros 0–0
 AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 24 16 6 2 50–24 +26  54
2. DVSC-TEVA 24 17 1 6 53–30 +23  52
3. Győri ETO FC 24 11 10 3 29–15 +14  43
4. ZTE FC 24 11 7 6 46–37 +9  40
5. Újpest FC 24 12 3 9 37–32 +5  39
6. MTK Budapest 23 10 7 6 38–25 +13  37
7. Ferencvárosi TC 24 7 11 6 27–28 –1  32
8. Kaposvári Rákóczi 24 8 7 9 31–34 –3  31
9. Lombard Pápa Termál FC 24 8 5 11 31–38 –7  29
10. Budapest Honvéd 24 7 8 9 31–30 +1  29
11. Szombathelyi Haladás 23 7 5 11 31–42 –11  26
12. Vasas 23 7 5 11 32–47 –15  26
13. Kecskeméti TE-ERECO 24 6 6 12 39–49 –10  24
14. Paksi FC 24 5 8 11 26–36 –10  23
15. Nyíregyháza Spartacus 24 4 7 13 28–48 –20  19
16. Diósgyőri VTK 23 4 4 15 26–40 –14  16
Legfrissebb hírek

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
6 perce

El: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe? – Postecoglou

Európa-liga
32 perce

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
32 perce

Vámos Petra lett április legjobb kézilabdázója Metzben

Kézilabda
42 perce

Nincs meglepetés a magyar nyílt vízi Eb-keretben

Úszás
1 órája

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
1 órája

Los Angeles 2028: a Memorial Coliseum és az inglewoodi stadion lesz a nyitóünnepség két helyszíne

Egyéb egyéni
1 órája

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik