MLSZ: továbbra sincs hivatalos elnökjelöltje a szövetségnek

MTI MTIMTI MTI
2010.03.16. 13:20
Címkék
Továbbra sincs hivatalos elnökjelöltje a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ).

Az MLSZ tisztújító közgyűlését előkészítő négyfős ad hoc bizottság egyik tagja, Nemes Ferenc kedden arról számolt be az MTI-nek, hogy amíg nem tisztul a kép a lehetséges jelölteket illetően, addig nem nyilatkoznak, mert az többet ártana, mint használna.

„Hivatalos jelölt jelenleg nincs – jelentette ki Nemes, aki általános alelnökként Kisteleki István február 27-i lemondása óta irányítja az MLSZ-t a várhatóan májusi tisztújító közgyűlésig. – A tárgyalásokat a bizottság elnöke, Helmeczy László vezeti, a testület pedig akkor ülésezik, amikor ő összehívja a tagokat, mert új, érdemi információval tud szolgálni."

A bizottságnak eredetileg öt tagja volt, de múlt szerdán George F. Hemingway lemondott, mert indoklása szerint alapvető kérdésekben nem egyezett a véleménye Helmeczyvel. Így utóbbi mellett Nemes Ferenc, Kutasi Róbert és Garancsi István tagja még az ad hoc bizottságnak.

Sajtóhírek szerint a bizottság Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját szeretné rábírni, hogy vállalja el a feladatot. Őt – többek között – Hemingway is javasolta a posztra.

Legfrissebb hírek

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Kabát Péter az NS kérdéseire válaszolt – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
22 perce

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
24 perce

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
1 órája

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
1 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
1 órája