MLSZ: Kisteleki szerint Kovács Péter alig tett hozzá az elnökség munkájához

2009.12.18. 16:29
Címkék
Mint arról korábban beszámoltunk, Kovács Péter, az Újpest tulajdonosa faxon értesítette a Magyar Labdarúgó-szövetséget, hogy lemond elnökségi tagságáról. Kovácsot elmondása szerint nem győzte meg a bundaváddal illetett elnök cáfolata. Azóta Kisteleki István is reagált a lemondásra: az ő véleménye szerint Kovács alig tett hozzá az elnökség munkájához.

"Megértem és elfogadom Kovács Péter lemondását, hiszen csapatát az UEFA is említi a már elhíresült fogadási ügyben, ennek megfelelően ezen dokumentumok átkerültek a Nemzeti Nyomozó Irodához, ezért lemondása indokolt és érthető. Az már egy évvel ezelőtt is Kovács Péter által felvetett téma volt az elnökségi ülésen, hogy gondjai vannak ezzel a kérdéssel, de nem találja a megoldást, a bizonyítékokat. Elfogadom a lemondását, annál is inkább, mert a sajtóbeli szereplésein kívül az MLSZ-elnökség munkájához alig tett hozzá: ebben az évben az üléseknek csupán egyharmadán vett részt, ami nem szolgálta a profi labdarúgó-társadalom érdekeit. A sportban eddig végzett munkáját ezúton is köszönöm, természetesen ezt személyesen is meg fogom tenni" – nyilatkozta Kisteleki az mlsz.hu-nak.

 

 

Legfrissebb hírek

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
3 perce

A kick-box három szakága is ott lesz az Európa Játékokon

Egyéb egyéni
5 perce

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
24 perce

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
33 perce

Sakk: 16 magyar fiatallal kezdődik az ifjúsági csapat Eb

Utánpótlássport
59 perce

Videó: Lyles „kirobbant” a rajtgépből – a világ idei legjobbjával nyerte a 100 métert

Atlétika
1 órája

Vívó-vb: Dósa Dániel biztosan érmes Hongkongban!

Egyéb egyéni
1 órája

Sennától, Schumachertől és más legendáktól tanult Allan McNish

F1
1 órája