Kisteleki perre készül a bundavád miatt

2009.12.17. 11:28
Címkék
Bár sokan vihart jósoltak, csak hó esett: a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szerdai elnökségi ülése végén megállapíthattuk, minden maradt a régiben. Előrelépésről azért beszámolhatunk: a testület kikéri a bochumi ügyészségtől a megvesztegetési üggyel kapcsolatos, Magyarországra vonatkozó papírokat.
Kisteleki elutasítja a bundavádakat (Fotó: Németh Ferenc)
Kisteleki elutasítja a bundavádakat (Fotó: Németh Ferenc)

– Kovács Péter elnökségi tag szerint az az MLSZ-vezér, akiről kiderül, hogy bundabotrányba keveredett, nem maradhat a posztján. A Bors az 1989-es Sport Pluszra hivatkozva vesztegetéssel vádolta meg önt. Tisztázta magát?
– Az ülés tulajdonképpen már befejeződött, amikor az utolsó huszonhét másodpercben szóba került a dolog – mondta a teremből kisétáló, a telki edzőközpont tornacsarnokába igyekvő Kisteleki István. – Bevallom, nem bulvárújságok olvasásával kezdem a napjaimat, nem vagyok előfizetője az említett lapnak sem. Rágalmazásnak tartom a cikket, érzékenyen érint, az MLSZ alelnökét, a jogi ügyekért felelős Helmeczy Lászlót már fel is kértem, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. Vagyis perre megyünk. Sosem bundáztam, mindig a fair play jelentőségét hangoztattam, és annak szellemében is dolgoztam. Miután az elnökség meghallgatta rövid magyarázatomat, minden jelenlévő megnyugodott, és a támogatásáról biztosított.

– Helytálló az az információnk, hogy az MLSZ kikérte a bochumi államügyészségnél található, Magyarországot érintő személyek, csapatok, meccsek listáját?
– Igen, megtettük az első lépést ahhoz, hogy megkapjuk az anyagot.

– És az MLSZ munkáját hogyan minősítené? Főleg a vesztegetési ügyben tanúsított, sokak szerint nem elég kemény hozzáállást.

– Nézze, ez borzasztó, lehangoló munka, olyan, mintha a halálos beteg fájdalmait próbálnánk enyhíteni. Becsülettel tesszük a dolgunkat, de nem tudjuk pontosan megjósolni, hova juthatunk. Megtisztelő, hogy az UEFA az ügybuzgóságunk láttán dicsérő levelet küldött, de nem az elismerésért feszülünk meg, nem értékeljük túl a szép szavakat. Azon fáradozunk, hogy az általunk képviselt szemlélet, a fair play szelleme uralkodjon a sportban.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATNAK!

Legfrissebb hírek

Tizenegyesekkel dől el a továbbjutás Ausztrália és Egyiptom között

Foci vb 2026
4 perce

Kikapott a finnektől, de továbbjutott a magyar válogatott a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
14 perce

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
42 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
47 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
50 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
51 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
1 órája

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik