Vujovics klasszikus mesterhármassal küldte padlóra az MTK-t

Vágólapra másolva!
2009.04.17. 21:12
A 23. forduló péntek esti nyitómérkőzésén a Fehérvár Goran Vujovics három, illetve Szakály Dénes egy góljával 4-0-ra legyőzte a bajnoki címvédő MTK-t. A hazai gárda így sorozatban negyedik tétmérkőzését sem tudta megnyerni, míg a vendégek megelőzték a tabellán a kék-fehéreket.
Az első gól pillanata
Fotó: Németh Péter
Az első gól pillanata
Az első gól pillanata
Fotó: Németh Péter
Az első gól pillanata

Az MTK az elmúlt két bajnoki fordulóban vereséget szenvedett (a ZTE ellen hazai pályán 2–0-ra és a Győri ETO vendégeként 3–1-re) ráadásul a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén hiába vezettek, végül 2–1-re kikaptak Győrben. A vendég Fehérvár is csak a 20. fordulóban ízlelhette meg a siker ízét (4–0 a REAC ellen a Sóstói stadionban), ám a kupák terén jobban áll, mint pénteki ellenfele, hiszen a Ligakupa döntőjében a Péccsel játszik május 13-án.

A mérkőzést a Fehérvár kezdte jobban. Előbb Goran Vujovics lőtte be a labdát a védők mögé beinduló Nagy Dánielhez, aki hat méterről próbálkozott, ám Végh Zoltán lábbal hárítani tudott, majd ismét a montenegrói veszélyeztetett szabadrúgásból. Az első hazai helyzetre a 20. percig kellett várni, akkor egy szöglet után Pátkai Máté lőtt 23 méterről kapu fölé. A folytatásban már az MTK birtokolta többet a labdát, de kidolgozott helyzetek (Melczer Vilmos lőtt alig fölé egy szabadrúgást, Lencse László pedig ziccerben rontott) nem hozták meg az első gólt.

Végleg átvette a mérkőzés irányítását a bajnok, ám a hidegzuhany a 44. percben érkezett. Szakály Dénes csinált egy cselt a baloldalon, majd jobb lábbal, 15 méterről lőtt. Végh védte a kísérletet, a labda azonban megpattant rajta és már csak a gólvonal mögül tudták kikanalazni azt a védők, így a szünetre 1–0-s vendég előnnyel mehettek a csapatok.

Alig kezdődött el a második félidőben máris emberhátrányba került az MTK. Pintér Ádám játszott el egy tizenegyest, de mutatványát nem ette meg Fábián Mihály és felmutatta neki a második sárga lapot, így a védő már mehetett is zuhanyozni. Az emberelőnyt gyorsan ki is használta a Fehérvár. Vujovics cselezett ki két hazai játékost, majd 19 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt.

Az MTK-t végleg megfogta az újabb találat, sőt olyannyira visszavett, hogy a Fehérváriak még kétszer szereztek gólt. Pontosabban mondva inkább Vujovics, aki előbb André Alves passzát vágta a kapuba, majd Szekeres Adriánt futotta le és Végh mellett a hosszú alsó sarokba lőtt. A montenegrói klasszis teljesítményével kiérdemelte a mérkőzés legjobbja címet, de az egész vendégcsapatról elmondható, hogy kiválóan teljesített. Megérdemelt győzelmével a Fehérvár megelőzte a tabellán a fővárosiakat és a hatodik helyre jött fel.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Hidegkuti Nándor Stadion
Nézőszám: 500
Játékvezető: Fábián Mihály
Asszisztensek: Varga Zs., Márkus T.

A KEZDŐCSAPATOK
MTK FEHÉRVÁR
1 Végh 1 Sebők Zs.
22 Rodenbücher 20 Lázár P.
3 Szekeres A. 13 Radovics
27 Pintér Á. 6 Sifter
7 Hidvégi 4 Mohl
13 Hrepka 17 Szakály D.
7 Zsidai 14 Farkas B.
6 Szabó Á 25 Elek Á.
11 Melczer 15 Nagy D.
2 Pátkai 21 Alves
12 Lencse 18 Vujovics
Szakmai igazgató: Garami József Vezetőedző: Varga István

Gólszerző(k): Szakály D. (44.), Vujovics (52., 77., 87.)
Cserék: Melczer h. Urbán (50.), Szabó h. Radulovics (54.) Lencse h. Könyves (83.), ill. Nagy D. h. Sitku (68.), Szakály h. Romero (76.), Alves h. Kulcsár (83.)
Sárga lap: Rodenbücher (40.), Pintér (44.) ill. Elek (35.)
Kiállítva: Pintér (51.)

AZ ÁLLÁSA

1. Újpest FC 21 13 7 1 41–20 +21 46
2. DVSC-TEVA 21 14 3 4 44–20 +24 45
3. ZTE FC 21 11 5 5 35–26 +9 38
4. Vasas 21 10 2 9 31–33 –2 32
5. Szombathelyi Haladás 20 9 4 7 27–18 +9 31
6. FC Fehérvár 22 9 4 9 29–26 +3 31
7. MTK Budapest 22 9 4 9 29–32 –3 31
8. Diósgyőri VTK 21 8 5 8 21–30 –9 29
9. Győri ETO FC 20 7 6 7 29–21 +8 27
10. Gabona Trans-Kaposvár 21 7 6 8 31–27 +4 27
11. Kecskeméti TE-ERECO 21 7 6 8 32–31 +1 27
12. Budapest Honvéd 21 6 8 7 27–30 –3 26
13. Nyíregyháza Spartacus 21 6 8 7 25–28 –3 26
14. Paksi FC 21 6 6 9 27–36 –9 24
15. BFC Siófok 21 4 2 15 14–35 –21 14
16. REAC 21 2 4 15 22–51 –29 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik