Nagyon könnyedén gázolt át az Újpest FC a címvédő MTK-n

2008.10.04. 17:01
Címkék
A szombat délutáni rangadón Mario Bozsics szerzett vezetést a hazaiaknak, ám a félidő végén könnyen egyenlíthettek volna a vendégek. A második játékrészben aztán gyorsan eldőlt minden: előbb a nemrég még MTK-s Bori Gábor volt eredményes, majd Bozsics szabadrúgásból is betalált. Az utolsó tíz percben az MTK tűzijátékot rendezett, de csak Nagy Gábor lőtt gólt, majd ugyanez a legvégén Kabát Péternek is sikerült a túloldalon.
Bozsics ma kétszer is ünnepelhetett
Fotó: NS-archív
Bozsics ma kétszer is ünnepelhetett
Bozsics ma kétszer is ünnepelhetett
Fotó: NS-archív
Bozsics ma kétszer is ünnepelhetett
A forduló rangadóját rendezték kora délután, a tabella élén álló Újpest fogadta a bajnoki címvédő MTK-t. A vendégek a középmezőnyben tanyáztak, és semmiképpen sem számítottak az összecsapás esélyesének, de arra talán még a legvérmesebb újpesti szurkolok sem gondoltak, hogy könnyedén szerzik meg a három pontot.

A jó hangulatra nem lehetett panasz, a lila-fehér drukkereknek köszönhetően zengett a lelátó e borús szombaton. Helyzetekkel azonban nem voltunk elkényeztetve. A csapatok inkább távolról próbálkoztak, de valódi védenivalója egyik kapusnak sem akadt.

A első húsz perc végén mégis megszerezte a vezetést az Újpest. Pollák nagy bedobása után középre fejelték ki a labdát a védők, és az érkező Bozsics jobbal a jobb sarokba lőtt. Végh Zoltán semmit sem láthatott, így esélye sem volt a hárításra.

Azt hittük, hogy a gól felrázza majd a mérkőzést, ám nem így lett. Nagyon sokat kellett várni egy újabb igazi helyzetre, az azonban már az MTK nevéhez fűződött. Vadnai indult el a jobb szélen, középre adott, Hrepka pedig ziccerben érkezett, de hat méterről a hosszú sarok mellé tudott csak fejelni.

Még a félidő vége előtt Pollák mutatott be hatalmas mentést egy szabadrúgást követően. Az újpesti játékos a veszélyesen tekeredő labdát estében rúgta fel a levegőbe.

A második játékrészben aztán negyed óra alatt eldőlt minden. Az 51. percben Bori szerzett gólt korábbi csapata ellen, majd hét perccel később Bozsics megszerezte a második gólját is a mérkőzésen: szabadrúgásból volt eredményes, igaz, az esetnél Végh Zoltán is elég nagyot hibázott.

A mérkőzés végén felélénkült az MTK. Nagy Gábor kapott jó passzt Pintértől, a 16-oson belülről kapura lőtt, Mijadinoszkin megpattant a labda és beesett Balajcza hálójába. A következő három percben még háromszor majdnem gólt szerzett Garami József csapata, de Balajcza hatalmas bravúrjai megmentették az Újpestet.

Aztán hogy ne maradjanak izgalmak, arról Kabát Péter gondoskodott, aki Jucemar átadását váltotta gólra, a végeredmény így 4–1 lett.

SOPRONI LIGA

Helyszín: Szusza-stadion
Nézőszám: 4289
Játékvezető: Solymosi
Asszisztensek: Vámos, Tóth V.

A KEZDŐCSAPATOK
ÚJPEST MTK BUDAPEST
1 Balajcza 1 Végh
2 Dudics 22 Rodenbücher
4 Lipták 20 Lambulics
3 Cutuk 25 Pintér Á.
18 Mijadinoszki 4 Vadnai
13 Bori 16 Nagy G.
5 Sándor Gy. 17 Zsidai
7 Bozsics 2 Pátkai
8 Rajczi 13 Hrepka
22 Kabát 8 Kecskés
24 Pollák 28 Urbán
Vezetőedző: Szentes Lázár Szakmai igazgató: Garami József

Gólszerzők: Bozsics (19., 58.), Bori (51.), Kabát (91.), ill. Nagy. G. (83.)
Csere: Lipták helyett Kiss Z. (50.), Sándor helyett Jucemar (63.), Rajczi helyett Simon (71.), ill. Kecskés helyett Szabó Á. (a szünetben), Hrepka helyett Gosztonyi (53.), Pátkai helyett Lencse (63.)
Sárga lap: Zsidai (23.), Nagy G. (43.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Újpest FC 10 7 2 1 21–13 +8 23
2. Szombathelyi Haladás 9 6 1 2 18–7 +11 19
3. Vasas 9 6 3 18–14 +4 18
4. DVSC-TEVA 9 5 3 1 18–9 +9 18
5. Nyíregyháza Spartacus 9 4 2 3 12–8 +4 14
6. MTK Budapest 10 4 2 4 18–18 0 14
7. Győri ETO FC 9 4 1 4 18–12 +6 13
8. Kecskeméti TE-ERECO 9 4 1 4 15–12 +3 13
9. FC Fehérvár 9 4 1 4 8–9 –1 13
10. Budapest Honvéd 10 3 3 4 12–15 –3 12
11. Paksi FC 9 3 3 3 15–19 –4 12
12. Gabona Transz-Kaposvár 9 3 2 4 12–13 –1 11
13. ZTE FC 9 3 2 4 13–15 –2 11
14. Diósgyőri VTK 9 2 2 5 10–19 –9 8
15. REAC 9 1 2 6 12–21 –9 5
16. BFC Siófok 10 1 1 8 2–18 –16 4
Legfrissebb hírek

Mahrez a vb-kiesés után: Ez volt az utolsó meccsem nemzeti színekben...

Foci vb 2026
1 perce

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
20 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
41 perce

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik