Rajko Lekics: „Számomra nagyon fontos, hogy bízzanak bennem”

Néhány percet a pályán töltve van már véleménye a magyar bajnokságról?
Egyelőre nincs különösebb tapasztalatom – mondta a ZTE új igazolása, a Dániából érkező, gólerősnek mondott támadó, Rajko Lekics. – Nagy küzdelem volt, és ami számomra a pályán kívül, de aztán belülről is feltűnő volt, az a védekezésbeli különbség a dán és a magyar csapatok között. Bár még csak most érkeztem, és ez volt az első meccsem önöknél, ez azonnal feltűnt. Dániában ugyanis az együttes védekezésén van a hangsúly, azt gyakorolják, hogy a négy védő együtt mozogva hogyan tudja leszűkíteni a területet és megszerezni a labdát. Most egy hosszú indítás után én is helyzetbe kerültem, s ilyesmi Dániában elképzelhetetlen, hogy egyetlen hosszú, a védők mögé ívelt labdával valaki a kapusra vezethesse a labdát.

Ha már itt tartunk. Valóban nagy helyzetbe került, illett volna berúgnia.
Nagyszerű indítást kaptam, jól vettem át a labdát, és el akartam passzolni a kapus mellett, aki azonban lábbal még bele tudott érni, s az a bal sarok helyett a kapu mellé gurult. Pedig jó lett volna góllal bemutatkozni.

Vagy gólpasszal: a ziccere előtti percben ragyogyó kiugratással teremtett helyzetet.
Igen, láttam, hogy a kilences számú játékosunk…

…Waltner Róbert.
Köszönöm. Szóval Róbert kiugrásra készült a védők között, elé tettem a labdát, sikerült is helyzetbe kerülnie. Sajnos a lövése nem sikerült.

Látszott, hogy más tempójú futballhoz szokott, a közönség is értékelte teljesítményét. Így aztán minden oka meglehet az elégedettségre.
Szó sincs elégedettségről, hiszen minden mérkőzésen nyerni akarok, ez pedig most nem sikerült. Sokat támadtunk, s rendkívül bosszantó, hogy nem tudtuk megszerezni harmadik gólunkat.

Mit gondol, segítségére lehet a zalaegerszegi futballcsapatnak?
Bízom benne. Remélem, az edzőm is így gondolja.

A dán futball lényegesen erősebb, mint a magyar. Miért jött ide?
Ennek a klubnak céljai vannak, és sikeréhes csapatban érdemes futballozni. Másfelől problémáim voltak Dániában az edzőmmel, aki számomra megmagyarázhatatlan okból kihagyott a csapatból. Próbáltam még többet edzeni, de nem kaptam játéklehetőséget, hiába kérdeztem, mit kéne tennem ahhoz, hogy több időt tölthessek a pályán. Az edző úgy érvelt, hogy másokat szeretne kipróbálni, s én úgy gondoltam, nincs értelme a közös munkának. Mert nekem fontos, hogy bízzanak bennem.

Már csak egy kérdés: hogy hívják a várost, ahova megérkezett?
Na, eddig ez volt a legnehezebb kérdés! Zalaer… Zalaeh… elnézést, képtelen vagyok kimondani. De adjanak két-három napot, s ígérem, gyönyörűen ejtem a város nevét.