Teremtorna: döntetlennel kezdett az Újpest is

Vágólapra másolva!
2007.01.27. 21:40
Címkék
Döntetlennel kezdte a szereplését az Újpest labdarúgócsapata a műfüves terembajnokság döntőjében. A lila-fehérek a Tatabánya ellen léptek pályára, és a vége 3-3 lett.
Megyesi a negyedik percben szabadrúgásból szerezte meg a vezetést a Tatabányának, de egy perc sem telt el és Kovács Zoltán kiegyenlített.Sőt nem sokkal később Nagy Olivér már a fővárosiakat jutatta előnyhöz.A szünet után Vámosi lövésébe tette bele a lábát Ábel, amivel ki is egyenlített Sisa Tibor csapata. Ezután az újpestiek többet támadtak, aminek az lett a vége, hogy Tisza megszerezte a lilák harmadik gólját.Már-már azt lehetett hinni, hogy az Urbányi-csapat megnyeri a meccset, de ekkor Megyesi állt a labda mögé egy szabadrúgás előtt. A tatabányai játékos ismét a kapuba talált, és így a két gárdának meg kellett elégednie egy-egy ponttal.
Műfüves teremtorna, Debrecen
Újpest – Tatabánya 3-3
G.: Kovács Z., Nagy O., Tisza ill. Megyesi (2), Ábel
Műfüves teremtorna, Debrecen
Újpest – Tatabánya 3-3
G.: Kovács Z., Nagy O., Tisza ill. Megyesi (2), Ábel
Legfrissebb hírek

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
2 órája

Az elengedés művészete – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
3 órája

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
3 órája

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Vasárnapi sportműsor: MotoGP-futam a Balatonnál, rajtol a US Open

Minden más foci
4 órája

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
4 órája

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
4 órája

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik