"Ha azt akarják, akkor maradok"

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2005.09.09. 00:31
Címkék
A futball olyan sport, amelyet huszonketten játszanak, és a végén mindig a magyarok veszítenek. Lassan ekképpen írhatjuk át az angolok egykori klasszisa, Gary Lineker mondását. Kikaptunk fontos és kevésbé fontos mérkőzéseken, elbuktunk megannyi Európa- és világbajnoki selejtezőt, sorsdöntőnek kikiáltott meccset. Most éppen ott tartunk, mint kettő, négy, hat vagy tíz éve.

A szerda esti kiesést, világbajnoki álmaink búcsúztatását tapssal honorálta a közönség. Sőt. Nemcsak a szurkolók ütötték össze ütemesen a tenyerüket, hanem a sajtótájékoztatón ülő újságírók is. Tették mindezt Lothar Matthäus tiszteletére, így fejezve ki elégedettségüket, és így honorálva a magyar válogatott svédek elleni produkcióját. Furcsa pillanat volt…

- Megtapsolták, pedig kiestünk, így amiről hónapok óta beszélt, vagyis, hogy ott leszünk a németországi világbajnokságon, már nem valósulhat meg.
- A taps nem nekem, hanem a csapatomnak szólt - mondta Lothar Matthäus. - Köszönöm is mindenkinek, a szurkolóknak és azoknak, akik elismerik a munkánkat, a teljesítményünket. Azt hiszem, most valóban emelt fővel nézhetünk mindenkinek a szemébe. A Málta elleni négy nullás győzelem után sokan már leírták ezt a mondatot - pedig én ki sem mondtam -: most valóban büszke vagyok a csapatomra, és mindezt meg is mondtam a fiúknak az öltözőben a találkozó után. Egyébként felkavart az a látvány, ami a mérkőzést követően fogadott. Játékosaim némán ültek a helyükön, sokukat a sírás kerülgette, nehezen dolgozták fel mindazt, ami történt. Szívem szerint egyenként megvigasztaltam volna őket. De ez van, a futball ilyen brutális játék, ám biztos vagyok benne, amit most a sors elvett tőlünk, azt előbb-utóbb visszaadja majd.

Nem érdemeltek győzelmet a svédek

- A balszerencse számlájára írja a vereséget?
- A svédek megköszönhetik a jó Istennek ezt a három pontot. Ritka nagy szerencsével vertek meg bennünket. Szerda este világossá válhatott mindenki számára, a magyar futball igenis él, és szerte a világban újra megtanulják majd tisztelni, ebben egészen biztos vagyok. Jó úton járunk, kialakult egy fiatal, ütőképes válogatott, amely két év múlva egészen biztosan ott lesz az Európa-bajnokság döntőjének mezőnyében. ---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Egyenlítettek a lettek, kiesésre állnak a győriek – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
16 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
37 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
1 órája

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
1 órája