Olcsóbb, de jobb csapat lesz

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2005.06.18. 20:36
Címkék
Az Újpest főtulajdonosa, Kovács Péter megalkuvást nem tűrő ember. Valószínűleg ennek köszönheti, hogy sikeres üzletember. A futballban azonban még nem tudott igazi eredményt elérni, hiszen a lila-fehérek csak a negyedik helyen végeztek a bajnokságban. Az a hír járja, hogy Kovács Péter most csökkenteni kívánja a futballisták fizetését.
- Racionális gazdálkodással elértük, hogy a kft. adóssága háromszázkilencvenmillió forintról a felére csökkent, de természetesen ezt a hiányt is el akarjuk tüntetni - mondta Kovács Péter. - Már csak a ligának tartozunk, de azt is szeretnénk gyorsan rendezni. Az MLL elnökségi tagjaként nem engedhetem meg, hogy a klubom sokáig adósa maradjon a szervezetnek.

A játékosok ígértek, de nem teljesítettek

- A gazdasági eredmények mellett elmaradtak a szakmai sikerek.
- Az a legfontosabb, hogy a drukker ne érezze becsapva magát. A kollégáimmal napi tizenhat órát dolgoztunk azon, hogy a kft. ügyeit rendbe tegyük, és azt gondolom, jó úton járunk. Joggal várom el tehát minden újpesti labdarúgótól, hogy a maximumot adja ki magából a pályán.

Kovács Zoltán is csak akkor kereshet jól, ha sikeres az Újpest
Kovács Zoltán is csak akkor kereshet jól, ha sikeres az Újpest
Kovács Zoltán is csak akkor kereshet jól, ha sikeres az Újpest
A télen az volt az elsődleges célunk, hogy együtt tartsuk a keretet. Azt azonban elfelejtették a játékosok, hogy nemcsak nekem kell teljesítenem az ígéreteim, hanem nekik is. Mi fizettünk, a csapat viszont csak negyedik lett. Nem csinálunk ebből rendszert, de fenntartom magamnak a jogot, hogy hozzányúljak a szerződésekhez.

- Ez érzékeny veszteségekkel járhat. Mi van akkor, ha néhány meghatározó labdarúgó nem egyezik bele abba, hogy csökkentse a fizetését?
- Tudom, hogy néhány döntésem nem tetszik a szurkolóknak. Ám az a célom, hogy ne legyen olyan játékos a keretben, aki a teljesítményével nem felel meg az igényeknek. Előfordulhat, hogy olyan játékosoktól is el kell köszönni, akiket a Megyeri úton tartanék. Ilyen volt például Juhár Tamás is, őt ingyen engedtük el Ciprusra, mivel ez az utolsó lehetősége a komoly pénzszerzésre. ---- M ---- -
Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
31 perce

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
1 órája

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
8 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája