NB I B: Vác-REAC 0-2

Mérkőzésről tudósított: FEKETE GYÖRGYMérkőzésről tudósított: FEKETE GYÖRGY
2005.05.08. 00:06
Címkék
SÁRGA LAP: Cseri (Szabó V. buktatásáért) a 35., Makrai (Kapcsos feltartásáért) a 42., Vati (Hajdu letaglózásáért) a 50., Bánföldi (Nyerges lerántásáért) a 82. percben

SZÖGLETARÁNY: 8:4 (2:3)

48. perc: Havrán lépett ki középen a leshatáron, rávezette a labdát Kiss Szabolcsra, majd elhúzta mellette, s ballal három méterről a kapu közepébe emelte.
0-1

91. perc: Nyerges lépett ki a jobbösszekötő helyén, s nyolc méterről Kiss Szabolcs mellett jobb külsővel a jobb alsó sarokba perdítette a labdát.
0-2

A második és harmadik helyezett találkozóján igazi rangadóra lehetett számítani, ennek megfelelően neki is estek egymásnak a csapatok. Ám helyzet nem alakult ki, a két 16-os között küzdöttek egymással a játékosok. Tíz perc után mezőnyfölénybe került a rákospalotai alakulat, gólszerzési lehetőségei is adódtak, de a kapuba nem sikerült betalálnia.

Cseri Gergô (balra) akár még saját csapattársa elôl is elfejelte a labdát (Fotó: M. Németh Péter)
Cseri Gergô (balra) akár még saját csapattársa elôl is elfejelte a labdát (Fotó: M. Németh Péter)
Cseri Gergô (balra) akár még saját csapattársa elôl is elfejelte a labdát (Fotó: M. Németh Péter)
A szünetben Urbán Flórián hangjától zengett az öltözőépület, ami használt is játékosainak, mert a kezdés után nem sokkal Havrán József (lesgyanús helyzetben) kilépve szerzett gólt. Ez feltüzelte a hazaiakat, akik ezután jóformán át sem engedték ellenfelüket a felezővonalon.

A nagy akarásnak azonban nem lett meg az eredménye, s a rendes játékidő lejárta után a kegyelemdöfést is bevitte a REAC. A kapu előtt határozottabb fővárosiak végül elvitték a számukra nagyon fontos három pontot.

Mestermérleg
Gyimesi László: - Sajnos ilyen szériában vagyunk, hogy egy hiba elég a három pont elvesztéséhez. Ha a második félidei játékunkat tartósítanánk, nem lenne probléma.
Urbán Flórián: - Nagyon nehéz és nagyon fontos mérkőzés volt, melyen szervezetten védekeztünk, két helyzetünket sikerült gólra váltanunk. Gratulálok a csapatnak, ez a győzelem nagy lépés lehet a végső célunk eléréséért.

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

Arne Slot szavaiból kiderült, miért nem játszott Kerkez Milos a Fulham ellen

Angol labdarúgás
1 perce

A Detroit Red Wings sorozatban tizedszer is lemaradt a rájátszásról

Amerikai sportok
5 perce

Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
1 órája

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
1 órája

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
8 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
9 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik