Jobb csapatnak tűnik a Loki

Vágólapra másolva!
2005.05.07. 21:27
Címkék
Az évad meccse. Az aranymeccs. A sorsdöntő meccs. Megannyi jelző, amit a mai Ferencváros-Debrecen rangadóra akasztottak a focirajongók. Tény: ha győz a Ferencváros, akkor akár az utolsó fordulóig nyílt maradhat a bajnoki címért zajló verseny, ha nyer a Debrecen, akkor a Loki bátran elkezdheti története első élvonalbeli elsőségének megünneplését. Izgalmakban tehát várhatóan nem lesz hiány, mi azt próbáltuk szemléltetni, hogy szerintünk melyik csapat labdarúgói mutatnak jobb formát. Ehhez segítségül hívtuk az Arany Ászok Liga legutóbbi öt mérkőzését, és a játékosokról adott jellemzések alapján százalékosan határoztuk meg a pillanatnyi formát. Ez alapján a Debrecen játékosai tűnnek jobbnak, ám ne feledjük, a Ferencváros hazai pályán szerepelhet, és ha végre a zöld-fehérek szurkolói is a csapat mögé állnak, akkor hathatós segítséget kapnak majd Lipcsei Péterék. Következik tehát a Ferencváros-Debrecen. Nagy meccs lesz. Tán az évad legjobb bajnokija.
Kétarcú gárda a Ferencváros

Szűcs Lajos (65%) most ingadozó formát mutat. Ha egy kapus olyan gólt kap, amilyet ő Sopronban, akkor látszik, hogy nincs minden rendben a koncentrációjával. Régebben a védéseit szinte a tökéletesség jellemezte, most pedig olykor a bizonytalankodás.

Dragan Vukmir (60%) mintha el lenne veszve a pályán, többször érezni rajta, nem tudja, hol helyezkedjen. Emiatt hajlamos jókorákat hibázni.

Gyepes Gábor (80%) nincs topformában - mondja ő magáról. Ráadásul arcüreggyulladással is kezelték, és így futballozik. De… A Ferencvárosban talán ő az, aki a legközelebb van a legjobb önmagához képest. Kicselezni most sem nagyon tudják.

Sorin Botis (75%) - a román védőről a leigazolása után hamar kiderült, hogy nem igazán labdaügyes, ellenben jól rombol. Ô most is ugyanúgy elfejelgeti a labdákat mint korábban, és ugyanolyan rosszul paszszoll mint eddig.

Takács Ákos (70%), a tavasz felfedezettje él a kapott lehetőséggel. Gyors, agilis, azonban van még mit tanulnia. Sok van még benne.

Rósa Henrik és Tôzsér Dániel között kukucskáló Gyepes Gábor is bízi a Fradi hazai sikerében
Rósa Henrik és Tôzsér Dániel között kukucskáló Gyepes Gábor is bízi a Fradi hazai sikerében
Rósa Henrik és Tôzsér Dániel között kukucskáló Gyepes Gábor is bízi a Fradi hazai sikerében
Adem Kapic (75%) küzdeni tud, és azt nem lehet rá mondani, hogy ne akarna. Rengeteget dolgozik, hasznos tagja a Ferencvárosnak. Viszont a rá jellemző túlzott vehemencia miatt még mindig gyűjtögeti a sárga lapokat.

Lipcsei Péter (70%) - mondjuk kissé pikírten - közelít a futballisták nyugdíjkorhatárához, és ez meg is látszik a teljesítményén, ugyanakkor nélküle a Fradi nem Fradi.

Rósa Dénes (80%) középpályás létére a gárda egyik legjobb góllövője, és ez sok mindent elárul róla. Az ő játékán érezni a legkevésbé, hogy milyen gondok vannak a klubnál.

Huszti Szabolcs (60%) soproni kölcsönjátéka során és tavaly az Üllői útra visszatérve sokat mutatott, de az már a múlté. Noha legutóbbi meccsein egyre jobb formában futballozott, árnyéka tehetséges önmagának.

Bartha László (65%) ugyan nem is olyan régen mutatkozott be az első csapatban, tehetségével bizonyította, tud anynyit, mint légiós csapattársai. Pályája elején van, erősödnie, ügyesednie kell még, de nagy ígéret.

Sowunmi Thomas (70%) jó erőben van, most is lebirkózza az ellenfél védőit, ám ha csak ennyi lenne a dolga, akkor ódákat zengenénk róla, így viszont, hogy a kapuba nem nagyon talál be…

A csapat formája az utóbbi öt mérkőzés alapján: 66%
Ferencváros-Vasas 2-0
Matáv Sopron-Ferencváros 3-0
Ferencváros-Újpest 1-1
Lombard FC Pápa-Ferencváros 1-2
Ferencváros-Békéscsaba 2-0

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

---- K ---- &
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
4 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
4 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
4 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
5 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik