Győzelmet ért az első találat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.04.21. 21:35
Címkék
Második idegenbeli győzelmét aratta a bajnokságban a Nyíregyháza. Szerdán Kenesei Zoltán a 90. percben szerezte a győztes találatot a Békéscsaba ellen (3-2).
"Détári Lajos kettő egyes állásnál azzal küldött a pályára, hogy próbáljak a labdatartásban Lengyel Roland segítségére lenni, de pillanatok múlva borult minden, hiszen a Békéscsaba egyenlített - mondta a 33 éves Kenesei Zoltán. - Bosszús voltam, mert azt hittem, nem lesz idő arra, hogy az eredmény változzon, de szerencsére nem így történt. Boldog vagyok, hogy első nyíregyházi találatommal három ponthoz segíthettem a csapatot."

Az idősebbik Kenesei fivér sérüléséből felépülve eddig rendre csereként kapott lehetőséget.

"A jelenlegi helyzetemmel is elégedett vagyok, de nem azért, mert nem tartom magam többre. Csatártársaim közül Lengyel Roland hetek óta a csapat legjobbja, Marijan Nikolic is meccsről meccsre betalál. Fontos meccsek következnek, ha szombaton le tudnánk győzni a Pécset, elmozdulhatnánk a kiesőhelyekről. Ez megszabadítana minket a győzelmi kényszertől, és akkor a hajrára akár meg is táltosodhatnánk."

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
1 órája

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
3 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
3 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
5 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
5 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik