Sallói István elköszönt

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2005.01.31. 21:16
Címkék
Sallói István befejezte az újpesti ténykedését. Az ügyvezető igazgató egy éve kezdett el dolgozni a Megyeri úton, és hivatalosan már tavaly novemberben felmentették a munkavégzés alól, ám tegnapig a felmondási idejét töltötte. A cégvezető lapunk érdeklődésére nem kívánta kommentálni, milyen állapotban hagyta ott a futball-kft.-t. Mint mondta, nem kíván az események elé menni, majd amikor minden tisztázódik, megszólal - már ha szükségét érzi.
Böjte Attila alaposan megszenvedte, mire sikerült felbontatnia a gyôri szerzôdését, de most már csakis arra összpontosít, hogy sikerüljön Újpesten bizonyítania (Fotó: M. Németh Péter)

Egyelőre tehát nincs ügyvezetője az Újpestnek, de a hírek szerint ez csak csütörtökig lesz így. Ekkor ül össze a Megyeri úton a tulajdonosi tanács, amelynek döntenie kell e kérdésben is. Gyulay Zsolt, a lila-fehérek egyik tulajdonosa szerint jó esély van arra, hogy a tanácskozás után bemutassák azt a céget vagy magánszemélyt, aki vagy amely a befektető lesz. Addig azonban nem adnak információt.
Az viszont már tény, hogy tegnap délután óta az Újpesttel készül Böjte Attila. A háromszoros válogatott védővel a héten tárgyalnak a megállapodás részleteiről. Annyi biztos, hogy ma 14 órakor az egykori győri hátvéd is pályára lép a szlovák Banská Bystrica elleni Megyeri úti találkozón. A játékos az ősszel nem játszott sehol, ám mivel az ETO-val hosszú vita után szerződést bontott, szabadon igazolhatóvá vált. A futballistával kapcsolatban Mészöly Géza, a lila-fehérek vezetőedzője elmondta: belső és jobb oldali védőként is tudná használni.
A lilák figyelmébe ajánlottak több külföldi labdarúgót is, így például a szlovák Miroslav Drobnakot, aki támadó középpályás, és korábban szerepelt a Tatran Presov, az Inter Bratislava meg a görög Xanthi együttesében is. A fedezet hétfőn már a Megyeri úton tréningezett, de az újpestieknek inkább ballábas védőre lenne szükségük. Elképzelhető, hogy három fiatal játékost, Bergmann Balázst, Lettrich Dánielt és Bozori Balázst kölcsönadják egy alacsonyabb osztályú csapatnak.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
7 perce

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
7 perce

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
11 perce

Elődöntőbe jutott a KHG Kaposvár a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
18 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold 18. omniumban

Kerékpár
37 perce

Női röplabda MK: elődöntős a Nyíregyháza és a Békéscsaba

Röplabda
44 perce

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
56 perce

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik