Aki itthon szeretne király lenni

Mondták már rá, hogy bolond, hogy mániákus, de maradjunk annyiban: ő fanatikus.
A futball megszállottja, akit ezért csak becsülni lehet, még akkor is, ha manapság már fociberkekben tán több az ellensége, mint a barátja…
Habár…
Azért ez így, ilyen sommásan sem igaz.
A játékosainak többsége éppen a fanatizmusa miatt szereti, no meg azért, mert mást, mert többet tud a labdarúgásból.
Már-már idegesítően sokat.
Ráadásul ő amit tud a futballról, azt megírta, közkinccsé tette, így is bizonyítva, hogy érti a labdarúgást. Hogy nem csupán elméleti szinten érti, azt pedig az bizonyítja, hogy 1987-ben idehaza Verebes József segítőjeként bajnokságot nyert az MTK-val. Manapság is csak úgy emlegetik azt a dicsőséget, hogy abban az aranyban éppúgy benne volt az ő keze munkája, mint a Mágusé. Legendás párost alkottak ők, a kék-fehér szurkolók a mai napig visszasírják azt az időt.
Szép volt, elmúlt - legyint erre.
A lényeg ugyanis az, ami manapság történik vele.
Hogy száműzött lett, a magyar foci Robinsonja. ---- Mutat egy fényképet. A Maldív-szigeteken készült, a Club Valencia játékosai éppen a vállukra emelik, őt, az edzőt ünneplik. Bajnok lett a csapat, és ő pedig - ahogyan azt a fotó fölé írt cím is hirdeti - a "Nagy edző".
"Fantasztikus volt - sóhajt nagyot, hogy aztán a Hotel Gellért kihalt presszójának egyik kényelmes foteljében szinte azonnal előredőljön, és vádlón mondja: - Fantasztikus eredményeket értem el, de itthon ezt eltitkolták. Bajnokságot nyertem, Maldív Kupa- és Ligakupa-győztes lettem, de senki nem hívott, senki nem írt erről. Tudom, az a jó, ha itthon nem tudnak rólam, ha nem létezem, mert túl sok embernek vagyok szálka a szemében…"
…és mondja, mondja.
Igaza is lehet akár.
Ô valóban nem kívánatos edző.
Azért, mert idegesítő.
Azért idegesítő - főleg a magyar edzőguruk és futballvezetők számára -, mert minden szó, amit eddig mondott, igaz volt. Igaz most is, ráadásul úgy mondja, amit mond, hogy abban nincs cseppnyi diplomatikusság, csak bántás.
Ô ugyanis azt mondta és mondja - sőt, mit mondta és mondja: ordította, ordítja, az asztalt csapkodva követelte és követeli most is -, hogy nem lehet sutba dobni a magyar edzők megszerzett tudását, hogy nem lehet még a legjobb, leginkább modern tanfolyammal semmisnek tekinteni a megszerzett szakedzői diplomákat; hogy az ilyen-olyan licencekkel, pénzdíjas tanfolyamokkal nem lehet értéktelenné tenni a szakmai munkákat, a külföldi tanulmányokat, a már megírt, megjelent, elolvasott, tananyagként felhasznált szakkönyveket. ---- Sok igazság van abban, amit mond.
A nyolcvanas években ugyanis ő volt az az edző, aki külföldről - jelesül Hollandiából - a saját pénzén hozatott szakmai kiadványokat, úgyszintén a maga költségén utazott el világhírű csapatokhoz még több tudást szerezni, hogy aztán hazatérve a maga kincseivel segítsen a kollégáinak, bemutatva azt, amit látott, tanult.
De ez nem volt elég.
A végén már egyedül maradt.
A bolondériája miatt - hogy akart valamit, valami mást, valami harsogóbbat - kiközösítették.
Illenék rehabilitálni.
Egy bocsánatkérés legalább mindenképpen járna neki, hiszen ő volt az, akinek a diplomás edzőkért indított önkéntes harca végül is eredményre vezetett, hiszen immár kormányrendelet is rögzíti, hogy a magyar futballban, sőt a teljes magyar sportban csak felsőfokú végzettséget szerzett szakemberek irányíthatnak a kispadról a legmagasabb osztályokban.
"Nem tudok megnyugodni, nem tudok megbocsátani - mondja, amikor végighallgatja az érveket, hogy ha van licence, ha nincs, a diplomájával leülhet bármelyik magyar csapat kispadjára. - Az edzőképzés miatti vita felőrölt, skatulyába zárt, űzött edző lettem. Figyelnek, vagy éppen figyeltetnek. Előfordult, hogy nem is a fociügyekben tárgyaltam egy vidéki csapat vezetőjével, és amikor leültünk, akkor az asztalon megcsörrent a telefon, megszólalt egy ismerős hang: »Ugyan, mit akartok tőle, ha szerződtetitek, mínusz tíz ponttal kezditek a bajnokságot…« Ebben az megdöbbentő, szó nem volt arról, hogy én edző lennék, nem is a futballról beszélgettünk, és mégis ezt tették velem. Én ezelől menekülök el a maldívokhoz újra és újra, ezért dolgozom távol a hazámtól, pedig én magyar edzőként Magyarországon szeretnék bizonyítani. De nem engedik. S nem értem, hogyan teheti meg azt bárki is a magyar futballban, hogy utánam nyomozzon, engem ellehetetlenítsen, ne engedjen dolgozni…"
Igaza van: nem tehetnék ezt vele.
Mindenesetre a Maldív-szigeteken vezethet edzést (imádják a játékosai, hogy velük együtt izzad a trópusi melegben, fanatizálja őket, és minden dicsőségnek örül, legfőképpen annak, hogy odakint a nemzetközi mérkőzéseken nem egy tudósító arról ír: fergeteges az, amit a csapatával művel), és az üres óráiban könyvet ír.
Az egyik könyv nagyot szól majd - állítja -, mert abban benne lesz a magyar futball minden sara, szégyene. A másik pedig különleges lesz. Novellák. Életérzésekről, zenéről, tragé-diáról. Amilyen az élete. Csak azt nem tudja, hogy hol folytatja a történetet. A cunami - a szökőár - mindenét kimosta a Maldív-szigeteki házából, a teleírt papírokat is. Azt a hírt kapta, hogy a lakásának csak a falai állnak, a hullám minden mást elsodort a szobákból. ---- Így hát, mint mindig, amikor visszatér a szigetekre, új életet kezdhet ismét.
"Én itthon szeretnék király lenni - sóhajt, és a lemondó mozdulatban minden benne lenne, ha nem pattanna megint előre a foteljében, és nézne szúrós, kemény tekintettel rám. - De megpróbálom, nem futamodom meg. Akkor is küzdök, ha megpróbálnak megbélyegezni engem… Mert ezt azok teszik, akik félnek tőlem, akik idáig jutatták a magyar labdarúgást. Nézze meg, hogy hol tart ez a sportág Magyarországon? Hol vannak az eredmények, hol van az edzők becsülete, hol van a tudás? Hol, hol, hol?! Szándékosan elértéktelenítenek mindent ebben a sportágban. Tudja, miért? Mert ez az értéktelenség, az eredménytelenség konzerválja azokat, akik csak így tudnak hatalmat és pénzt szerezni ebben az országban, a magyar labdarúgásban. Engem elüldöztek, sőt üldöznek, mert félnek tőlem. Félnek tőlem, mert az igazat mondom. Azt, hogy nincs az a néhány hónap alatt megkapható licenc, amely helyettesítené, kiváltaná a sok-sok év alatt megszerzett szakedzői tudást. Küzdök tehát, egészen addig, amíg azt nem mondják, hogy igazam volt, küzdök addig, amíg bocsánatot nem kérnek, hogy meghurcoltak. Mert én itthon akarok dolgozni, magyar edzőként, magyar csapatnál, magyar dicsőségért."
Kiss László március elején utazik vissza a Maldív-szigetekre.
Ha legközelebb találkozunk Budapesten, akkor a Hotel Gellért presszójában innen folytatjuk.
Vagy…
Elkezdjük elölről, mint már annyi éve mindig.