Amikor vidéken szép igazán az élet

Elfogadják a luxusautóját is

Nyugat-Magyarország egyik legnépszerűbb csapata a Zalaegerszeg, a kék-fehérek egyik legismertebb játékosa pedig Sebők Vilmos. Az 51-szeres magyar válogatott hátvéd pályafutása során jó néhány helyen megfordult: budapesti csapatnál kezdett futballozni, majd néhány évig külföldön profiskodott, most pedig egy vidéki fellegvár labdarúgója. Sebők Vilmos majdnem egy éve futballozik Zalaegerszegen, így már van rálátása arra is, mennyiben különbözik az élet a pestihez képest. Sajnos azonban a klub anyagi helyzete nem nevezhető éppen rózsásnak, így a ráncok Sebők Vilmos homlokán is kezdenek megjelenni.
- A ZTE körül kialakult probléma mennyire nyomja rá a bélyegét a játékosok hangulatára?
- Nagy mértékben - mondta Sebők Vilmos. - Az anyagi gondok egyértelműen befolyásolják hétköznapjainkat, hiszen mégiscsak két hónapja nem kaptunk fizetést; így tehát nem meglepő, hogy ez mindennap téma a játékosok között. Szerencsére olyan szintre még nem jutottunk el, hogy azt mondjuk, ha van pénz, van foci, ha nincs pénz, nincs foci. A csapat a legutóbbi fordulóban, a kaposváriak ellen is bebizonyította: igenis van tartása. Természetesen a mi türelmünk is véges, azonban az öltözőben mindenki bízik benne, hogy hamarosan rendeződnek a dolgok.
- Így sem szerepelnek éppen roszszul, azonban mit gondol: ha minden körülmény adott lenne, mire lehetne képes a Zalaegerszeg ezzel a kerettel?
- Szeretem reálisan nézni a dolgokat, így hiába mondanám azt, hogy bajnokok leszünk. Véleményem szerint a harmadik-hatodik hely egyikét elcsíphetjük, ha ennél előbbre végeznénk, az már bravúr lenne. A Ferencváros, az Újpest és a Debrecen ugyanis jobb csapat nálunk.
- Lassan egy éve él és futballozik Zalaegerszegen. Magyarországra történt visszatérése után nem bánta meg, hogy egy vidéki csapatban folytatta pályafutását?
- Egyáltalán nem, igaz, némi csalódottság azért van bennem. A klub vezetői ugyanis annak idején úgy csaltak ide, hogy azt ígérték: ha bent maradunk, akkor tovább erősítik a csapatot, és egyértelműen a bajnoki cím lesz a cél. Ehhez képest a nyári átigazolási időszakban nem sok új játékos érkezett hozzánk, de ezen már felesleges bosszankodni.

- Ha most eldönthetné, hogy Budapesten, vidéken vagy külföldön szeretne futballozni, akkor melyiket választaná?
- A külföld azért más, nem lehet egy lapon említeni az itthoni körülményekkel, legyen szó Budapestről, Egerszegről vagy bármely másik városról. Higgyék el nekem: a legkisebb különbség még a játékosok tudásában van. Nekünk azonban itthon kell futballoznunk, és ezt a feladatunkat szeretnénk a lehető legjobban végezni. Korábban nem nagyon volt abban részem, hogy vidéken játsszam, azonban elmondhatom: nagyon tetszik ez a fajta élet. Zalaegerszeg nem túl nagy város, sokan megállítanak az utcán, gratulálnak, vagy ha éppen nem tetszik nekik valami, azt is elmondják, de ez így van rendjén.
- Ahogy mondja, Zalaegerszeg nem túl nagy város. Megvan még a Porschéja? Nem szúrja az emberek szemét, amikor végiggördül vele a főutcán?
- Igen, megvan. Mindennap használom, ezzel megyek az edzésre, és ha úgy alakul, a boltba is, eddig azonban még egyetlen rossz szót sem hallottam ezzel kapcsolatban. Úgy gondolom, a szurkolók elégedettek a teljesítményemmel, így nem is szolgáltam rá, hogy emiatt atrocitás érjen. Ha rendeződnek a dolgok, és továbbra is ilyen jól szerepel a csapat, akkor biztos vagyok benne, hogy erre a jövőben sem lesz példa.

"Zalaegerszegen mindenki nagyon szereti a labdarúgást, jók a játékosok, az edzők, a szurkolók, van egy gyönyörű stadionunk - tehát minden adott lenne az igazán jó futballhoz. Itt minden ember a szívén viseli a csapatot. Remélem, azok is, akik döntenek a sorsáról…"
Sebők Vilmos ---- Ha Kaposvár, akkor Prukner László.
És ez alighanem így van rendjén, elvégre a város futballcsapata a 44 esztendős szakember irányításával jutott az élvonalba az elmúlt idényben, s bár eleinte sokan kételkedtek abban, hogy a Rákóczi megfelel-e majd az első osztály követelményeinek, mostanra bebizonyosodott: nincs ok az aggodalomra.
Ha Kaposvár, akkor Prukner László, annak ellenére is, hogy az edzősködés mellett a városi Táncsics Mihály Gimnáziumban manapság is tanító földrajz-testnevelés szakos tanár a hatvanas évek elején az egykori Sztálinvárosban (ma ugyebár Dunaújváros) született, és nőtt föl. Később Pécsett végezte egyetemi tanulmányait, ám 1984-től - kisebb megszakításokkal - Kaposvár jelenti az otthonát, egyszersmind a szűkebb hazáját. Prukner László lokálpatrióta. Ezt mondja legalábbis saját magáról, és bár nem felejti Sztálinvárost és Pécset sem, most már nem költözne vissza életének korábbi színhelyeire.
"Nyolcvannégy? Te jó ég, de rég is volt - mondta Prukner László. - Húsz évvel ezelőtt érkeztem Kaposvárra, és ha visszagondolok azokra az időkre, elmondhatom: rengeteg minden változott errefelé azóta. Emlékszem, az NB III-ban kezdtem el futballozni a Rákócziban, amellyel az évek során a csapat szurkolóinak óriási örömére feljutottunk a legmagasabb osztályba. Noha a rendszerváltás környékén néhány évig Ausztriában is futballoztam, hamar visszatértem Kaposvárra, és azóta - kis túlzással persze - ki sem tettem a lábamat a városból."
Kaposvár a somogyi megyeszékhely. Prukner László szerint a régió ugrásszerű fejlődésének legfőbb akadálya, hogy az infrastrukturális nehézségek miatt a cégek nem szívesen települnek erre a vidékre, így viszont - más megoldás híján - a helyi magánvállalkozók és a sportot szerencsére előnyben részesítő városvezetés feladata a futball (s ne feledkezzünk meg a Kaposvárott ugyancsak népszerű kosárlabdáról és a röplabdáról sem) életben tartása, támogatása. No, de akkor mi lehet a reális cél a 70 ezres lélekszámú Kaposvár városának, már ami a futballügyeket illeti…?
"Néha eltöprengek, honnan jöttünk, és hová juthatunk el - tette hozzá Prukner László. - A válasz azonban mindig és mindig ugyanaz: vagyis, amíg nem találunk valóban tőkeerős, a versenyt a tehetősebb magyar klubokkal is vállaló befektetőt, addig nem lehet más a célunk, mint hogy stabilizáljuk a helyi profilabdarúgás helyzetét. Hogy az embereket visszacsalogassuk a lelátókra, hogy a futball újra és újra téma legyen a közértben, a piacon, az otthonokban és még az iskolában is. S hogy mi a legnagyobb baj? Kaposvárott felnőtt egy olyan generáció, amelyik még nem látott errefelé futballt. A város fiataljaival újra meg kell szerettetnünk ezt a játékot…"
Budapest, Budapest, te csodás - szól az ismert sláger, és noha Prukner László felvetésünkre (elhagyná-e Kaposvárt a főváros forgatagának, kihívásainak kedvéért?) elismeri, hogy Budapest különleges tere a labdarúgásnak, mégis úgy véli, egy ilyen lehetőségnek még nem jött el az ideje az életében.
"Alig tettem még le valamit az asztalra az edző pályafutásom során. Hogy is juthatna eszembe, hogy a fővárosban dolgozzam? Ráadásul meggyőződésem, hogy oda más mentalitású emberekre van szükség. De azért én is vállalnám a kihívást… majd, egyszer…"

"Mi tehetségeket nevelünk. Nincs más választásunk, hiszen elegendő pénz híján nem tudunk úgynevezett sztárokat igazolni.
A magunk erejéből próbáljuk megvalósítani elképzeléseinket, s hiszem, hogy ennek már vannak látható jelei, de a nagy kiugrásra még várni kell egy jó ideig."
Prukner László ---- Egressy Gábor futballozott már négy fővárosi (Újpest, BVSC, MTK, Kispest) és két vidéki (Diósgyőr és Zalaegerszeg) csapatban is, így neki alapos rálátása van arra, hogy a különböző városokban hogyan kezelik a labdarúgókat.
"Egészen más a futball megítélése vidéken - mondta a 21-szeres válogatott csatár. - Úgy tapasztaltam, a vidéki városokban sokkal jobban megbecsülik a játékosokat és az eredményeket is. Minden településen csak egy-egy csapat van, így nincs konkurencia, ennek köszönhetően a szurkolók azért az egyetlen együttesért élnek-halnak, és mivel nem szoktak hozzá az állandó sikerekhez, sokkal inkább értékén tudják kezelni az eredményeket."
Egressy Gábor hozzátette még, vidéken sokkal közvetlenebbek az emberek, könnyebb kapcsolatokat teremteni. A támadó nem tartja magát vándormadárnak, hiszen legutóbb Zalaegerszegen is három és fél évet töltött el. Igaz, azt azért elismerte, szereti a változásokat.
"Engem mindig feldob egy-egy új kihívás - tette hozzá a csatár. - Hasonlóképp vagyok az átigazolásokkal is. Szívesebben szerződöm nehéz helyzetben lévő csapatokhoz. Így volt ez korábban Kispesten és Zalaegerszegen is. Egyszerűen az ilyen helyzetek jelentenek extra motívációt. De ha már a vándormadaraknál tartunk, akkor az idei bajnokság végeztével legszívesebben gólya lettem volna, aki a nyarat itthon tölti, és a többi időben külföldön van…"
Mint ismert, Egressy Gábor a legutóbbi szezon végén úgy búcsúzott el Zalaegerszegtől, hogy mindenképpen külföldön kívánja folytatni a pályafutását. Ennek az volt az oka, hogy megcsömörlött a magyar futballt körülvevő közegtől.
"Egy-két klubot leszámítva mindenhol anyagi nehézségek vannak. Hiányoznak a szükséges feltételek, a kluboknak nincsenek bevételeik. Pedig ha lenne fizetőképes közönség, akkor a jegybevételekből és a szponzori pénzekből könnyebb lenne csapatot építeni."
Természetesen nemcsak a szponzorok hiánya jelent problémát. A hazai futball másik rákfenéje az irigység. Egressy Gábor szerint mindenkinek a saját dolgaival kellene foglalkozni, és nem másokat kritizálni. "Nekem Dárdai Pali a legjobb barátom, mégsem vagyok irigy arra, amit ő Németországban elért, hiszen rengeteget tett érte. Amikor a BVSC-ben együtt játszottunk, engem is figyeltek a németek, de ez már a múlt."
A támadó a nyáron több klubnál - többek között a Slavia Prahánál - is megfordult próbajátékon, de nem járt sikerrel. A hosszúra nyúlt nyári szünet után általános meglepetésre korábbi együtteséhez, a Diósgyőrhöz igazolt, ahol góllal mutatkozott be a Győr elleni vesztes mérkőzésen.
"Mivel nem akartam decemberig játéklehetőség nélkül maradni, ezért írtam alá egy plusz egy évre a Diósgyőrhöz - indokolta a váltást Egressy Gábor. - A szerződésemben azonban van egy pont, amely szerint megfelelő külföldi ajánlat esetén távozhatok; ellenkező esetben örömmel maradok itt. A városban mindig megállítanak, biztatnak, öröm ilyen környezetben játszani. Nagy örömmel tapasztaltam, mit sem változott a szurkolók futball iránti szerelme. Amennyiben minden rendben lenne a magyar labdarúgásban, eszembe sem jutna, hogy innen elmenjek. A Békéscsaba elleni ünneplés például feledhetetlen marad számomra, a szurkolók úgy örültek, mintha bajnokságot nyertünk volna."
Egressy Gábor úgy véli, az ilyen pozitív impulzusok talán jó irányba befolyásolják a magyar futballról alkotott véleményét. Ami pedig a csapatot illeti: sok tehetséges fiatal alkotja a keretet, de ők még rutintalanok, és hajlamosak inkább a közönségnek játszani, de ha igazolnának még két-három tapasztalt játékost, akkor bentmaradhatna a DBFC.

"Az első meccsem előtt átnéztem az összeállítást, hogy legalább névről
ismerjem a csapattársaimat, azonban Tisza Tibor nevét Gábornak írták, én pedig legalább húsz percen keresztül így szólítottam, mire az őt fogó Vincze Gábor szólt, hogy Tibor a neve. Remélem, azért a gólpasszommal sikerült kiengesztelnem."
Egressy Gábor ---- Fejtsék meg, Woody Allen miért rajong oly ösztönösen, számtalan, e témában forgatott filmje ellenére mégis New Yorkhoz, szorosabban véve Manhattanhez, s érteni fogják, hogy egy kisebb országnak a "Nagy Almához" viszonyítva feltétlenül parányi városában, Debrecenben miért (s főként mit) érezhet ugyanúgy (ugyanolyannak) egy magyar labdarúgó, Sándor Tamás.
Nem kívánunk hasonlítgatni, nevetségesen hatna. Nem is ez a lényeg, hanem az alaptétel. Mert az közös. Ami a komikusnak az egykori New Amsterdam, az a DVSC, a rúgott gólok számát illetően legeredményesebb játékosának Debrecen: "a" szerelem.
"Itt születtem, jártam iskolába, kezdtem el futballozni, nőttem fel… - sorolta egy szuszra az irányító. - Mondjam még? Itt él a rokonságom tekintélyes része, a barátaim, az edzők, akik elindították a pályafutásomat, a szurkolók, akik a kezdetektől buzdítottak engem és a korosztályos csapatokat, ahol az évek folyamán megfordultam. Ha valaki megtalálja a számára fontos, értékes dolgokat és embereket egy helyen, szeretni fogja, gondolkodás nélkül. És ragaszkodik hozzá."
No igen, Sándor Tamás honi viszonylatban sem költöző típus, valaha szolgált együttesei vonulatában három külföldi klub (Torino, Genclerbirligi, Beitar Jerusalem) mellett csupán egyetlen magyart találunk, a DVSC-t. Meglepetést aligha okozna, ha idővel a Lokiból vonulna vissza - abból a csapatból, amelyet ugye évtizedek óta imád.
"Példaképek? A számomra »nagyok« nevei, lehet, másnak keveset, akár semmit nem mondanak, nekem viszont egy világot, az elérendő célt jelentették: Bücs Zsolt, Kerekes György, Mező József - vele egyébként a másodosztályban egy csapatban játszottam -, Magyar Zsolt, Menyhárt Ernő jó futballisták, a közönség kedvencei voltak. Tizenkét évesen, amikor már valamelyest értettem a futballhoz, rendszeresen jártunk a meccsekre, a legnagyobb boldogság persze az volt, ha labdaszedő lehettem. Ott sétáltak el mellettem, mellettünk. Felnéztem rájuk, gyűjtöttem róluk a képeket, az aláírásukat vadásztam…"
Ahogy most nem egy helyi futballpalánta rá "feni a fogát", vele akar egy röpke fénykép erejéig összeállni, képességei mellett köszönhetően klub- és városhűségének is. Kísértésben azért nem volt hiány, annak idején, mielőtt külföldre ment, illetőleg hazatért volna, nem egy fővárosi klub invitálta, de, mint említette, meg sem fordult a fejében, hogy Magyarországon a Debrecenen kívül, máshol is futballozhatna.
"Ide ellenfélként visszatérni? Lehetetlen. Elfelejteni a Loki női kézilabdacsapatának telt házas meccseit, a Medgyessynével, Szántó Annával, Töröknével, Pusztainéval felálló csapatot, vagy a Jeddivel, Szilágyi Katival és Csapó Erikával teljes, EHF-kupát nyerő gárdát? Ott voltam minden fontos partijukon, az életem részeivé váltak. Azt hiszem, megmagyarázhatatlan a kötődés. Illetve, hasonló példával azért szolgálhatok, a Tankcsapdáéval. A rockzenekar nem szakadt el a várostól, bár többször megtehette volna. Felkerülhettek volna a fiúk Budapestre, mégis itt maradtak - Debrecenből az ország egyik legjobb együttesévé nőtték ki magukat, a saját területükön nem is keveset értek el. Nekem is ez a célom a Lokival. Ha már a zene szóba került, úgy is mondhatnám: egy húron pendülünk - a Tankcsapda, meg én…"

"Lehet, ma már furcsán hangzik, de gyerekként minden vágyam az volt, hogy a Loki futballistája lehessek. Elértem, amit akartam, s erre büszke vagyok - mind a mai napig. Ugyanúgy megtiszteltetést jelent, ha a meccs előtt felhúzhatom a vörös dresszt, mint sok-sok éve, az első alkalommal."
Sándor Tamás