Megvan Illés Béla utódja

Z. A.Z. A.
2004.08.08. 21:09
Címkék
Az MTK-Matáv Sopron találkozó előtt a féléves szombathelyi kitérőt követően visszatérő Illés Béla kapta a legnagyobb tapsot a hazai szurkolóktól.
A Hidegkúti-stadionba kilátogatókat azonban legalább ennyire foglalkoztatta az a kérdés is, hogy a tavaly még Bodajkon az NB I B-ben futballozó négy tehetséges fiatal - Balogh Béla, Bori Gábor, Kanta József, Kanta Szabolcs -, akik a nyáron kerültek vissza a Hungária körútra, miként illeszkedik be az MTK kezdő csapatában.
Nos, a drukkerek nagy boldogságára bebizonyosodott, hogy Kanta József lehet Illés Béla utódja a kék-fehéreknél: a 20 esztendős irányító középpályás remek átadásokkal hozta helyzetbe játékostársait, többször is kiválóan tartotta meg a rá passzolt labdát, és nem mellékesen rúgott egy gyönyörű szabadrúgásgólt is.

Kanta József (jobbra) a szigorú ôrizet ellenére is remekül osztogatott (Fotó: Németh Ferenc)
Kanta József (jobbra) a szigorú ôrizet ellenére is remekül osztogatott (Fotó: Németh Ferenc)
Kanta József (jobbra) a szigorú ôrizet ellenére is remekül osztogatott (Fotó: Németh Ferenc)
"A találkozó kezdete előtt nem izgultam különösebben, az első húsz percben mégsem éreztem magam meggyőzőnek - mondta Kanta József. - Aztán amikor szabadrúgásból betaláltam a Matáv kapujába, akkor úgy éreztem, hogy minden teher lekerült rólam. Az edzéseken rengeteget gyakorolom a szöglet- és a szabadrúgásokat, és így elmondhatom azt, hogy ezek végrehajtása az egyik erősségem. Amúgy hárman voltunk kijelölve a szabadrúgások elvégzésére, és természetesen Füzi Ákostól és Juhász Rolandtól is megkérdeztem, hogy elrúghatom-e a labdát. Ez a győzelem értékes, ám alighanem kell még egy kis idő, hogy öszszeálljon a csapat. Bízom abban, hogy még sok olyan sikeres mérkőzésünk lesz a bajnokság során, mint volt szombaton este…"

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
7 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
29 perce

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
1 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
1 órája

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
2 órája