Ha köll, akkor lecsap a vasököl

"Szar az egész" – huppan le székébe az Andrássy úti sporttelep portás nénije, s ennél jobban talán nem is lehetne jellemezni az egykoron szebb napokat, hogy mást ne mondjunk, bajnoki bronzérmes, kétszeres kupagyőztes társulatot látott Diósgyőr helyzetét.
Mert a helyzet az, hogy ha csak valami csoda nem történik, akkor a jövő héttől már csak múlt időben beszélhetünk Miskolc futballjáról. "Ha péntekig, de legeslegkésőbb vasárnapig nem dől el, hogy most az egyszer igazat beszélt-e az Erzsike, akkor mindannyian megyünk a levesbe" – mondja Miskolcon játékos, edző és szurkoló egyaránt.
Hogy az iménti felsorolás (játékos, edző és szurkoló) nem bővült ki a vezetővel, annak roppant egyszerű magyarázata van: ma gyakorlatilag nincsen elérhető – és ami talán még fontosabb –, az ügyben hitelt érdemlő nyilatkozatokkal szolgáló elöljárója a DVTK 1910 Kft. néven működő csapatnak…

"Az" Erzsike, ismertebb nevén Ott Erzsébet ugyanis nincs itt, igaz, miért is lenne, amikor egyfelől eladta a társaság többségi tulajdonát bizonyos Magyar Ernőnek, másfelől pedig budapesti lakos.
Keressük Guti Miklós ügyvezetőt is, de úgy tűnik, ezen a napon legfeljebb Mancs bukkanna a nyomára. A megmentő szerepét mostanság mégsem a méltán népszerű nyomozókutya, hanem Magyar Ernő játszsza el az Avas alján, csakhogy az állítólagos befektető ezekben a napokban Németországban tartózkodik, és majd csak a hét végén repül haza. Addig próbálkoznánk a mobilján, azonban a hordozható, valószínűleg Németországba is elcipelt készülék – mint a tunéziai radiátor… – állandóan ki van kapcsolva…

A bemelegítőkrémből sincs újabb tubus

Hogy a diósgyőri létesítmény lepukkadt állapotban van, amiatt nem esik le az állunk, végtére is volt hol hozzászoknunk ehhez az elmúlt években…
Azon viszont meglepődünk, milyen vicces kedvükben vannak az érintettek; ahelyett hogy könnyeket hullajtanának a jelenük és a jövőjük miatt, csak röhögnek egymáson – no meg a régieken. Megtudjuk például, hogy "…azt a kis öltözőt azért alakították át néhány esztendeje gyúrói szobává, mert abba nem fért be Pajkos János, a nyalókás tréner…"
Az ellenben már a fekete humor kategóriájába tartozik, amit Misi masszőr mond a birodalmában: "Nézzenek körbe a helyiségben, olyan ez, mint a klub: lepusztult."
A falon egy Fradi-poszter (ajaj, ebből még baj lesz…), a padon egy játékos, de csak addig, amíg a flakonból ki nem fogy a gyúráshoz szükséges krém. Tartalék kenőcs nincs – bizonyára ez is közrejátszik abban, hogy később, a foglalkozáson két futballista is meghúzódik…
Ôk gyaníthatóan nem mozdulnak egy darabig, nem úgy, mint Halgas Tibor. A középpályás éppen akkor kopogtat be az edzői öltözőbe, amikor mi is ott ülünk, s láthatóan nehezére esik kimondani, hogy eddig bírta, de most már lépnie kell. Naná, várják Székesfehérvárott és hívja a Vasas is. Détári Lajos, a múlt héten kinevezett, azóta már Miskolcra költözött vezetőedző megértő, a következő percben már tárcsázza Vancsa Miklós angyalföldi sportvezető számát: "Szevasz, Mikikém, akkor kell nektek a Halgas?… De vigyázzatok ám rá…"
Na, ez az a szituáció, amikor az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen. ---- A szakmai stáb tagjai (le a kalappal előttük!) is nevetnek.
Mondjuk azon, hogy Détári Lajos afelől érdeklődik, "Van stopperünk?", mire az a válasz érkezik, hogy "Kettő is, nagyon jól állunk."
Vagy azon, hogy a keddi tréningen két, eddig az ifjúsági gárda edzéseit látogató kapus is felbukkant, így az 55 esztendős Veréb György kapusedzőnek ezúttal nem kell beszállnia védeni…
Ez két okból kifolyólag is előnyös. Egy: Diósgyőr korábbi – és persze mai – kedvence a pálya szélén állva mesél nekünk. Kettő: nem kockáztatja testi épségét azzal, hogy a láthatóan rothadó, az utolsókat rúgó (illetve kapó), hordozható kapu elé áll. Ami a mesélést illeti, Veréb György elmondja: ő 1968 óta él-hal a DVTK-ért, ám ennyire sanyarú helyzetben talán egyszer sem volt az egylet
"Február óta egy forintot nem kaptunk, a fiúk így csinálták végig az elmúlt hónapokat, így jutottak fel – mondja a miskolci futballistalegenda. – Fogalmam sincs, mi lesz velünk, én még reménykedem, mást úgysem tehetek, de őszintén megvallva, nem tartozom az optimisták táborába. Holott ha valakik, hát ezek a játékosok és a miskolci drukkerek megérdemelnék, hogy augusztustól első osztályú mérkőzéseknek lehessenek a résztvevői."
Veréb György eztán maximális lelkesedéssel dicséri viszont "Dömét", részint, mert ilyen lelkes és szakértő edzője régen volt a Diósgyőrnek, részint meg azért, mert hozott magával 20 labdát és egy garnitúra szerelést: "Addig két meccslabdánk, valamint egy kőgolyónk volt…"
Azt már a szakvezetőtől tudjuk meg, hogy hiába mentek el a legjobbak, ugyanis tegnap reggel kiderült, hogy nem csak Halgas Tibornál telt be a pohár, bár ha rendeződne a helyzet, benépesedne az öltöző.
– Egymás után kapom a telefonokat, sok futballista keresett meg azzal, hogy boldogan játszana itt – meséli Détári Lajos. – Ezt örömmel veszem, azonban mindenkit arra kérek, várjuk ki, miként alakul a sorsunk. Ha indulunk, esküszöm, jöhetnek… – és e mondatával is jelzi, hogy ő még lát esélyt a túlélésre.
Habár halkan azt is hozzáteszi, hogy keveset…

Lehet menekülni minden irányba

A szurkolók már most a bűnbakokat keresik. Speciel nem esik nehezükre, hogy megtalálják, szerintük Erzsike (az elvakultaknak Bözsi), illetve az önkormányzat a felelős azért, hogy a béka feneke mennyei magasságokban van a diósgyőri futballhoz képest.
Az egyik fanatikus például azt üzente, hat éve nem járt Magyarországon, de ha bekövetkezik a tragédia, akkor hazajön, és mindent megtesz azért, hogy szembeköpje azt, aki ezt tette a csapattal…
Egy másik, a csapat edzését a helyszínen megtekintő drukker pedig odáig ment, hogy a Bözsinek (neki már Bözsi…) a nyakába pert kell akasztani.
A harmadik békésebb hangot ütött meg, szerinte csak humbug az egész, nem lett itt semmiféle foci, úgyhogy majd Szlovákiába járhatnak át élvonalbeli meccset nézni.
Félnivalója, persze, nem csak Erzsébet asszonynak lehet: az egyik szurkoló a fülünk hallatára kezdte el szervezni a városháza elleni offenzívát: "Háború lesz itt, uraim, háború. Ha az álmunkból rémálom lesz, indulunk a hivatalba, és úgy megkergetjük az önkormányzatosokat, hogy azok a világ végére vagy legalább Nyíregyházára elfutnak. Tudják, ez megmaradt a régiből: munkásököl, vasököl, oda csap, ahová köll!"
Társa, hála istennek, békésen vereget hátba bennünket: "Amikor a kocsival kiállnak a parkolóból, balra látják majd a cirkuszt. Ezt csak azért mondom, mert itt ma a pályán kívül és belül is cirkusz van…"
Fájdalom, tényleg az van: az edzés befejeztével két játékos szemlesütve keresi fel az edzőket: "Mennénk ebédelni a többiekkel, de ahol állítólag várnak bennünket, ott nem tudnak rólunk…"
Jó étvágyat helyett így szebb jövőt kívánunk, elindulunk, ám az öltözőfolyóson elakadunk. A portás néni fülkéjére kiakasztott tájékoztatón elolvassuk az ide tökéletesen illő idézetet, miszerint "Ne engedjük, hogy a felelőtlen kisebbség elrontsa a többség szórakozását", majd pedig azért, mert bár jobbra és balra is lehet menni, kissé tanácstalanok leszünk, amikor a "Vészkijárat" feliratot jobbra is, balra is megpillantjuk… ---- Ôze Tibor az őszi idényben kizárólag szakmai igazgatói teendőket látott el, a tavasszal azonban már a kispadról is dirigálta az együttest.
"A bajnokságnak Gergely Károllyal vágtunk neki, akivel semmi gondunk nem volt, de egy idő után kétségkívül roppant nehéz helyzetbe került – mondta a szakember. – Nem tudta megfelelően kezelni a szituációt, s az öltözőben egyre feszültebb lett a hangulat. Hadd tegyem hozzá, Gergely Károly saját maga kérte a szerződésbontást, s csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy a kft. tulajdonosa velem képzeli el a folytatást. Számomra nem volt idegen a vezetőedzői tisztség betöltése, ráadásul így spóroltunk is, hiszen nem kellett új szakvezetőt szerződtetni. Nem kevés erőfeszítésembe került az indulatok csillapítása, hiszen teltek-múltak a hetek, hónapok, és gyakorlatilag senki sem kapott egy fillért sem. Tettük a dolgunkat, de azért azt mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy fizetség nélkül képtelenség megélni, arról nem is beszélve, hogy a bizonytalanság kikezdi az idegeket, rányomja bélyegét családok életére. Ennek ellenére célba értünk, arra viszont legrosszabb álmomban sem gondoltam, hogy bekövetkezhetnek az ismert események. Feljut egy csapat, és nem indul el az NB I-ben – ilyen valóban csak egy rémregényben fordulhat elő. Pályafutásom egyik legnagyobb edzői sikerét értem el, mégsem tudok felhőtlenül örülni… Jómagam is várakozó állásponton vagyok, nem kezdtem el árulni magam, nem mórikáltam a kérők előtt személyemet, úgy gondoltam, érdemes Diósgyőrött befejezni azt a munkát, amit elkezdtünk."

Fülöp Róbert másodszor szerepelt a DVTK színeiben, ám a mostani "kaland" felettébb keserűre sikeredett a kapusnak:
"Idestova fél éve nem kaptunk fizetést, tartoznak a prémiummal. Ilyen körülmények között miből éljünk meg? A futballistának is van családja, a piacon őt sem szolgálják ki ingyen... Megfordult a fejemben a visszavonulás gondolata is… Várjuk a pénzünket, én mindenesetre nem kezdtem el a felkészülést, csak akkor vagyok hajlandó edzeni, ha a tulajdonos kifizeti a tartozást."
A csapatkapitány, Vitelki Zoltán véleményére is érdemes odafigyelni:
"A játékosokra senki sem szólhat egyetlen rossz szót sem. Igaz, nem teljesítettünk mindig valami fényesen, de a végeredmény számít. Márpedig mi a pályán kiharcoltuk az NB I-es szereplés jogát! Még mindig nem adtuk fel a reményt, de azzal is tisztában vagyunk, hogy napról napra kisebb az esélyünk az indulásra. Nem hiszem el, hogy egyik napról a másikra széteshet egy csapat, bár nekünk erre vonatkozóan vannak már roppant keserves tapasztalataink. Addig dolgozunk, amíg egy szikra remény pislákol. Aztán? Erre most nem tudok mit mondani..."