Aranycipő után góllövőcipő

A monacói utánpótlásközpontban nevelkedő Henry pályafutása bővelkedik érdekességekben. A hercegségbeli csapatban 1995-ben mutatkozott be, aztán a következő idényben már bajnok volt, egy évvel később pedig BL-elődöntős. Utána elvitte a Juventus, ami katasztrofális lépésnek bizonyult: nemhogy nem tudott gyökeret ereszteni, fél év után már se híre, se hamva sem volt Torinóban. A régi, monacói évekből származó ismeretségre alapozva ugyanis Arséne Wenger 17 millió eurót tett le a Juve vezérei elé, így Londonban ismét összeállt a mester és tanítványa kettős. A húzás újra pályára tette Henry karrierjét, méghozzá Wenger azon ötletével, hogy a franciát a szélről középre vitte, s végképp centert formált belőle. Nem is akármilyent: nem a tipikus, statikus középcsatár lett, hanem elmozgó, atletikus, remekül passzoló – a befejezésekről nem is beszélve. A londoni közeg felszabadulttá tette, a francia különítmény felvirágoztatta az Arsenalt – Henryval az élen.

Eközben 1998-ban a válogatottal megnyerte a vb-t, de ezen a tornán még nem ő volt az ász, habár semmivel sem nyújtott gyengébbet, mint a többi támadó. Két évvel később aztán már összehasonlításra sem volt szükség, egyértelműen első számú csatárrá fejlődött, és régi barátjával, Trezeguet-vel próbálta összekuszálni a védelmeket. Megnyerték az Eb-t is, Henry pedig kezdte elérni a világklaszszis minősítést – néhány hónappal később az Arsenallal hosszú évek után elvitte a bajnoki címet a Manchester United elől. Azóta kétszer begyűjtötte a Premier League legjobb játékosának járó díjat, ontotta a gólokat, az idén pedig az Aranycipő is az övé lett. Ezután sokan már az Aranylabdát jósolják neki az év végére, de ahhoz most is villantania kellene. Ez nem sikerült neki, egészen a svájciak elleni meccs utolsó negyedórájáig. Faggatták is a problémákról.
"Az a baj, hogy mindenki ugyanúgy játszik a francia válogatott ellen: beáll bekkelni, és néha talán kontrázik – mondja Henry. – Az első két csoportmeccsünk elején alig láttam a labdát, így hátrébb léptem, hátha úgy jobban megy. Azt is megpróbáltam, hogy a stílusomtól eltérően, lesipuskás módjára vadásszak a tizenhatos környékén. Ezt nem nagyon szeretem, de az angolok ellen bejött a csapatnak, így boldog voltam. Egy csatár feladata nem csak abból áll, hogy gólt rúg, ennél sokkal többet kell tennie. Ha én nem találok be, de Franciaország nyer, akkor minden rendben van.

Emlékezzenek Nicola Anelkára, egy árva gólt sem rúgott a kétezres Európa-bajnokságon, mégsem volt szomorú, amikor a kupát a kezébe kapta. Többen is kérdezték már tőlem, hogy a francia válogatott miért nem játszik olyan szerkezetben, mint az Arsenal. Nos, erre nagyon egyszerű a válaszom: azért, mert ott nincs velünk Zidane. Ljungberg és Pires pedig inkább szélső. Nem lehet öszszehasonlítani a két csapatot, hiába játszanak sokan itt is, ott is." A svájciak ellen aztán megtört jég: a Sahától jövő labdát egyből bevágta Stiel mögé, aztán rátett még egy lapáttal. Az utóbbi már igazi, "henrys" gólnak tűnt. "Örülök neki, hogy végre betalált, ez jó hír. Ettől mi is boldogabbak vagyunk, ő megkülönösen" – mondta a másik zseni, Zinedine Zidane. Az első gólpasszt adó Saha csak annyit tett hozzá: "Thierry régóta várt már erre a gólra, végre megvan!"
Zárásképp álljon itt Henry véleménye: "Csak az eredményre lehetek büszke. Sokszor kritizáltak bennünket mostanság, néha joggal. A lényeg azonban, hogy megnyertük a csoportot. Ennek ellenére sokkal jobban kell összpontosítanunk a kapu előtt, mert mostantól már nem lehet hibázni. Minden elismerésem a görögöké, de jobb, hogy velük és nem a portugálokkal találkozunk a negyeddöntőben."