Sikersztorik a Lokiról

2003. augusztus

Ha naplót vezetnék – mint ahogy valami ilyesmivel próbálkozom, igaz, utólag –, s amenynyiben e kapcsos könyv borítóján a "DVSC nagy meccsei a 2003–2004-es szezonban" cím virítana, úgy vélhetően az ezen a napon vívott DVSC–FK Ekranas UEFA-kupa-selejtező viszszavágója kerülne a mű első oldalára. Nem mellékesen: csakis az ebben a műfajban kötelező időrendiség miatt.
Az eredmény: ezüstgóllal, 3–2-es összesítéssel a szezonnak bronzérmesként nekivágó DVSC jutott az első fordulóba – a párosítás esélyeseként. Hogy e tény ellenére miért érdemes mégis kiemelni ezt a találkozót? Mert a továbblépés ebben az esetben a "kötelező" kategóriába soroltatott, kvázi a magyar gárdának alapvetően előbb saját magát kellett legyőznie, márpedig e vonatkozásban bőven bírunk negatív tapasztalattal, úgymint önmagunk legnagyobb gátja általában mi magunk vagyunk. Valahol ezúttal is igazolásra találtunk, a hazai helyzetek számát tekintve ugyanis habkönnyűnek tetsző parti akár a végállomást is jelenthette volna. A befejezés "annyi balszerencse közt" mégis édesre sikerült, búcsúztak a litvánok, köszönhetően Bajzát Péternek, aki a párharc valamennyi Loki-gólját magára vállalta.

2003. szeptember

Beseknek annyi! Az amúgy szimpatikus figurának, Drazen Beseknek ezen a napon át kellett élnie az egy edző számára roppant kellemetlen szituációt – ami azért, valljuk be, nem is oly ritka a futball színpadán –, huszonnégy óra elteltével meg az egy fokkal még kínosabbat. Nevezetesen előbb azt, hogy az UEFA-kupa első fordulójának varasdi, első összecsapása után az NK Varteks végtelenül elkeseredett szurkolótáborának tekintélyes része – megtapsolván a 3–1-re győztes Loki játékosait – a horvát edzőre irányította figyelmét, illetve szitokáradatát, egy nap múlva pedig azzal kellett szembesülnie, hogy már nem ő, hanem Ciro Blazevic volt a "Szabók" mestere.

A Loki az őszi szezon talán legjobb játékát produkálta az ekkortájt kisebb gödörben lévő déli szomszédnál. Nem véletlenül parolázott vidáman a kilencven percet követően az ötszáz piros-fehér-szurkoló, valamint Kósa Lajos polgármester, aki kajánul felemlegetve a mérkőzés legszebb mozzanatát azzal zárta le az összecsapást: "Úgy látszik, oda-vissza ezer kilométert kell utaznom ahhoz, hogy megtudjam, Dombi Tibi ekkora gólt is tud rúgni, ráadásul ballal!"

2003. október

FTC-kör, első felvonás. Finoman fogalmazva is: kivégzés, a kivégzések évfordulója előtt egy nappal, avagy a DVSC története során másodszor ötgólos különbséggel győzte le a Ferencvárost (5–0).
"Átgázolt rajtunk a Loki" – vont gyors mérleget Rósa Dénes az Oláh Gábor utcai találkozó után, míg Lipcsei Péter csapatkapitány szavai közt sem lehetett kibúvót találni: "Tizenegy emberből tíz mondott csődöt (…), ezek után nagy hiba lenne egymásra mutogatni." Ahogy az is a tévedés kategóriájába soroltatott volna, ha a nyolc hiányzóra fogják a vendégoldalon a szezonbeli első bajnoki "botlást", tekintve, hogy a magyar futballhistória legsötétebb napján, 2003. május 30-án az Üllői úton a Loki hasonló gondoktól űzetve ért el döntetlent. Mellesleg becsületére váljon a rekordbajnoknak: kósza kísérletet sem tett senki, hogy e részlet mögé bújva kisebbítse a skandalumot.
Hogy a debrecenieknek örömükben fülig ért a szájuk, talán mondani sem kell. Azt viszont érdemes felidézni, min merengett az ezen a mérkőzésen – és úgy egyébként a szezon során végig – ragyogóan futballozó debreceni irányító, Sándor Tamás. "Eldőlt… Hogy micsoda? A bajnokság persze még nem, legfeljebb ez a meccs. Igaz, már az első félidőben" – mondta. Tökéletesen igaza volt – akarom mondani, lett.

2003. november

Mérget rá, hogy Virgil napján nem volt még ehhez mérhető ünnep Debrecen-szerte!
Annak a legkevésbé sem örültek a fanatikusok, hogy az együttes házi gólkirálya, Marius Sumudica nevezett nap délelőttjén lelépett, mivel "a" meccsre nem nevezte őt Szentes Lázár, ám este hét óra tájékán aligha jutott eszébe bárkinek is a román támadó, lévén az idézőjeles partin a görög PAOK ellen gól nélküli döntetlent ért el a DVSC. Nagy találkozó – ami nem egyszerűen győzelmet hozott (azt szó szerint nem is), hanem továbbjutást.
A Loki nem lépett még soha ilyen magasságba az európai futballszínpadon, jelesül az UEFA-kupában, ami szigorúan lokálpatrióta megközelítésből nézve klubrekord (mármint a harmadik kör elérése), országos viszonylatban ugyanakkor egy végtelenül szomorú sorozat megszakítása. A mostanit megelőzően 19 évet kell visszaszámolnunk, hogy a kontinens klubküzdelmeiben tavasszal is érdekelt magyar alakulatot találjunk – a Videotont, amely 1985-ben speciel UEFA-finálét vívott a Real Madriddal.
"A legfeketébb nap a PAOK történelmében" – vegyült némi malícia az athéni sportlap főcímébe, tekintettel arra, hogy a szaloniki 1–1 után a debreceni góltalan remi mily mélységekbe taszította a vert sereget, megcsipkedve egyben a fekete-fehérek híveit, akik a vendégszektorban a korántsem művészi "No Olympic Games in f…ing Athens!" feliratú drapériával modellezték a hellén összefogást…
Az amúgy őrült, úgy tűnt, soha véget érni nem akaró kilencven perc alatt olyan, de olyan hangulat uralkodott az arénában…
"Soha nem sírtam még örömömben, most ez is megvolt" – érzékeltetett valamit ezen atmoszférából Böőr Zoltán csapatkapitány.

2004. május


FTC-kör, negyedik felvonás.
Kérdés: ebbe a sorozatba (tudják, a Loki nagy meccsei) vajon paszszol-e a bajnokság utolsó mérkőzése?
A Üllői úton 3–1-re kikapott a DVSC, ez pedig a forduló előtti listavezetőt egészen a harmadik pozícióba penderítette vissza. Szóval ez aztán semmiképpen nem értékelhető sikerként, ám maga a tény ül: nagy mérkőzés volt, Szentes Lázár meg amúgy mindenki úgy emlegette, "a" meccs – amit elvesztett a Loki. Hogy az időközben beadott óvással, amit Tököli Attila FTC-csatár hajdúsági vélemény szerint jogosulatlan szereplése indukált, mi lesz, milyen döntés születik itthon és a nemzetközi fórumon (a debreceniek ígéretük szerint akár az UEFA elé is felterjesztik az ügyet), egyelőre csak megjósolható, azt viszont inkább hagyjuk, nehogy a prejudikáció bűnébe essünk.
De tudják, mit?
Gyaníthatóan erről is születik majd egy napló.